Botka Ferenc (szerk.): Mérlegen egy életmű. A Déry Tibor halálának huszonötödik évfordulóján rendezett tudományos konferencia előadásai, 2002. december 5-6. - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 12. (Budapest, 2003)
Pomogáts Béla: Déry és 1956
fJiomofjAti (Béla volt, rokonai gazdag bankárok és gyárosok. Ellenük lázadva lett forradalmár és a kommunista eszmék híve, aztán néhány évtized elteltével ezeknek az eszméknek a heretikusa, aki a megvalósult lenini-sztálini társadalomban is hamar felismerte az igazságtalanságokat, az elnyomás rendszerét, és mind személyes, mind közéleti tapasztalatai következtében igen hamar a zsarnoki rend kritikusa, majd elszánt ellensége lett. Ez a második erkölcsi forradalom nem volt könnyű az ő számára, hiszen a háborút követő korszak hozta el neki a szinte teljes írói megbecsülést és a gondtalan írói munka lehetőségét, és sok mindennek, súlyos személyes és közéleti tapasztalatoknak kellett bekövetkezniük ahhoz, hogy ismét a lázadást válassza, és szembeszegüljön először a Rákosi Mátyás nevéhez fűződő zsarnoki uralommal, majd, már 1956-ban, az egész zsarnoki rendszerrel, amelyet végül nem kijavíthatónak, hanem lerombolan- dónak tartott, felismerve azt, hogy a zsarnokság nem néhány romlott ember műve, hanem maga a szisztéma zsarnoki. A felismerésnek és a szembeszegülésnek drámai útja volt, ennek az útnak olyan állomásai voltak, mint az 1949-es Rajk-per, amelynek valódi értelmét Déry először megkerülni igyekezett, majd az 1952-es Felelet-vita, amely arról győzte meg, hogy a fennálló rendszer őt írói létében veszélyezteti, végül azok a politikai tapasztalatok, amelyeket Nagy Imre megbuktatása után szerzett, az írószövetség 1955-ös belső vitái és különösen az írók és más művészek által (általa is) jegyzett 1955-ös Memorandum politikai megtorlása során. Azokból a felszólalásokból és más (nemegyszer a nyilvánosság elől elzárt) megnyilatkozásokból, amelyekben Déry 1953 és 1956 között számot vetett az irodalmi és politikai élet visszásságaival, illetve a társadalmi létben szerzett tapasztalataival, a kommunista uralom rendjétől történő politikai, erkölcsi és mondjuk így: lelki eltávolodásnak és egy másfajta szisztéma kialakítására irányuló vágynak a dokumentumanyaga bontakozik ki a mai olvasó előtt. Ebben a tekintetben egy valóságos dokumentumdráma anyaga, amely hitelesen mutatja be a klasszikus szocializmus eszméihez kötődő baloldali magyar értelmiség szellemi és érzelmi orientálódását az ötvenes évek közepén. Ez az orientáció mindenekelőtt kritikai jellegű volt, minthogy Déry Tibornak, ahogy hozzá hasonlóan más baloldali vagy éppen „szocialista” íróknak, értelmiségieknek, például Háy Gyulának, Zelk Zoltánnak, Erdei Sándornak, Benjámin Lászlónak vagy a Petőfi Kör vezetőinek, a Nagy Imre körül gyülekező fiatal értelmiségieknek, mindenekelőtt számot kellett vetnie a Magyarországon 1947—1948-ban bevezetett zsarnoki rendszer természetével és bűneivel. Ez a kritikai orientáció érvényesült Dérynék az első Nagy Imre-kormány programbeszéde után 1953. július 9-én az író- szövetségben tartott felszólalásában, az írószövetség 1953. decemberi vezetőségi ülésén elmondott szavaiban, az írószövetség 1954. június 7-én és 8-án rendezett közgyűlésén mondott beszédében, ugyanannak az esztendőnek novemberében az írószövetség kommunista pártszervezetének ülésén történt fellépésében, az írószövetségi elnökség 1954. decemberi 1-i ülésén tartott rövid hozzászólásában, 1955. január 14- én ugyancsak az írószövetség elnökségének pártértekezletén kifejtett véleményében, 103
