Botka Ferenc (szerk.): Mérlegen egy életmű. A Déry Tibor halálának huszonötödik évfordulóján rendezett tudományos konferencia előadásai, 2002. december 5-6. - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 12. (Budapest, 2003)
Tarján Tamás: Miért rosszak Déry drámái?
’rJarján ^Járnál művek? Ha netán csak az egyik műcsoport jó, akkor a másik rossz? (Mint láttuk, ezen maga Déry nem rágódott, s ha tán nem is teljesen őszintén, ha esetleg a proforma kajánságával is, mindet elhibázottnak titulálta.) A régi termés jelentékenysége mellett szólt az erősen — kedvezően - változó avantgárd-fogalom, az avantgárd modernség felértékelődése, s hogy a hazai dada legmaradandóbb teljesítményeként újraelevenedő Az óriáscsecsemő révén a magyar avantgárd kitéphette magát hosszú ideje tételezett periferikusságából, utólag eljuthatott az európai előőrs-drámahagyo- mány áramaiig, sőt - több értekező tollán is - a magyar dráma potenciális, noha soha nem lett Übii királyaként körvonalazódhatott. Míg a „régieknek” a szemléleti és a stiláris homogenitás is a javára szólt, az „újak” eltagadhatatlan színvonalkülönbsége, továbbá egy-két friss premier ellentmondásossága, a szövegek gyors elöregedése rontotta ennek a műcsoportnak a pozícióit. Ahogy erre az Igent és nemet mondani (1972) kritikái között Létay Vera írása, a „ Tükör által homályosan ...” a Tükör 1969-es előadásáról szólva rávilágított: „A múlt idő iróniája, hogy a színdarab, amellyel szemben a korabeli kritika politikai fenntartásait hangoztatta, most tapintatos szerzői húzásokra szorult, a mai fül nehezen viselné el az agitatív ízű plakátmondatokat. Déry az elsők között volt, akik az új rendben tudatosan vállalták a színpad politikai-erkölcsi szószék szerepét. [...] Darabjára - hiába erőltetjük - ma már nem lehet az újrafelfedezés előítéletek nélküli, friss pillantásával tekinteni ...” E hat darabnak eleve nem volt osztatlanul elismerő sajtója. Az óriáscsecsemőre és a másik kettőre viszont negyven évig alig reflektált valaki (például magának a szerzőnek a Mit eszik reggelire? című játékhoz fűzött alkalmi ars dramaturgiáján kívül). Déry avantgárd drámái biankó jelleggel, az ideológiai és az alakításbeli progresszió értéktelenítettségével érkeztek meg - először és/vagy újra - a sok akkori jel szerint amúgyis későavantgárd színezetű, avantgárd szimpátiájú magyar irodalomba, ezen belül az abszurdtól és a groteszktől átfűtött (a műfaj felségterületén már épp Örkény István nevével fémjelzett) magyar drámakultúrába. A helyzeti előny a régi színműveké lett (ezek szerint Déynek három jó és hat többé vagy kevésbé rossz darabja lenne). A recepciótörténet kardinális eseménye és érve Az óriáscsecsemő 1970-es, alternatív színházi bemutatója. A Szegedi Egyetemi Színpad e vállalkozása színháztörténeti ténnyé vált. Ellegendásulásához több tényező is hozzájárult. Köztük a rendező, Paál István (hivatásos színházi) pályájának alakulása, utóbb életét tragikusan beszegő öngyilkossága, melyet — messziről bár - összefüggésbe hoztak szegedi száműzetésével, a Déry-produkcióhoz képest valójában soha meg nem ismételt sikerű munkáival, de még a Déry-darab különleges címszereplőjének sorsával (a csodálatos adottságok kényszerű vagy tékozló elvesztegetésével) is. Az előadást az idős Déry is kedvelte - az 1970. március 22-i (avantgárd darabot a Tanácsköztársaság-évforduló másnapjára! - ünnepinek tetsző, de tudatosan polemizáló időzítés volt) premier után még vagy ötször megnézte. „Pesti színészek se csinálták volna jobban” - állította. (A feledésből előkerült dráma interpretálása látnivalóan nagyon izgatta, mert már 1969 februárjában, a győri Rába együttes Benkő József rendezte, ötven percbe összevont 75
