Botka Ferenc (szerk.): Mérlegen egy életmű. A Déry Tibor halálának huszonötödik évfordulóján rendezett tudományos konferencia előadásai, 2002. december 5-6. - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 12. (Budapest, 2003)
Tverdota György: A fiatal Déry irodalomszemlélete
Gioerdofa (jt/ört/t/ „Úgy látta egy időben, hogy saját osztálya cserbenhagyta. Nyilvánvalóan tévedett, amikor egy párt vezetőségét azonosította egy osztállyal, türelmetlenségében gyenge volt s érzékeny a megpróbáltatásoktól, melyek már felmarták bőrét, de megrendítő, hogy mindig a legjobbak esnek áldozatul a politikának, s ha már a költő sorsa, hogy félreértsék, vagy legjobb esetben kihasználják, még annyi megbecsülést sem kap, amennyi Minósz áldozatainak kijár. Az igazi művész szigorú önmagához, érzékeny és hiú. Attila gyöngéd alakja megingott, mintha tarkón ütötték volna, amikor úgy látta, hogy azok, akikhez szívével, értelmével húzott, akik között meglelte a sokáig keresett közösséget, épp azok nevében igazságtalanság éri: e kettős tévedést soha ki nem heverte. Mélyebben vágott, mint az a buta értetlenség, mellyel a mértékadó írói körök örvendeztették meg.”29 Úgy gondolom, hogy Déry az őt foglalkoztató kérdésekről való gondolkodásban ennél nem jutott tovább sem a harmincas évek második felében, regénye megírása idején, sem a későbbiekben, egészen a G. A. úr X.-ben vagy A kiközösítő megszületéséig. Ne legyen kétségünk az iránt sem, hogy az öngyilkos költőről írott sorait magára is vonatkoztatta! Őt is súlyos igazságtalanságok érték azok részéről, akik között meglelni vélte a sokáig keresett közösséget. De Déry és József Attila helyzete között mégis volt két lényegi különbség. Az egyik az, hogy az író - szinte azt mondhatni - a szocializmus ügye mellé állás révén nagyobb áldozatot hozott, mint költő barátai, hiszen József Attiláról éppúgy, mint Kassákról gondolhatta, hogy származásuk révén természetes helyük a proletariátus oldalán volt. Választása révén ő többet vesztett, és kiszolgáltatottabbá lett, mint társai. Másrészt azonban - és alighanem ez volt az, ami legjobban elgondolkodtatta Déryt - az alulróljöttség, a természetes odatartozás a legkevésbé sem könnyítette meg József Attila dolgát. Áldozattá tételéből osztályosai is derekasan kivették részüket. Az írót azonban alighanem keményebb fából faragták. A nehézségek, hántások, amelyek a költőt megtörték, róla visszaverődtek. Illúzióját, hogy nem a közösség, hanem csak a párt vezetősége hagyta cserben a halott barátot, tehát hogy van instancia, amelyhez fellebbezni lehet, Déry - a fentebb idézett sorok világosan tanúsítják ezt - a sérelmek ellenére át tudta menteni. Ezt, az illúziókat nem nélkülöző koncepciót fejti ki a tőle megszokott alapossággal Az írói szabadságról írott értekezésében.30 A négy részes tanulmány részletes elemzésére az adott keretek között nincs mód. Ami számunkra legfontosabb, hogy Déry kidolgozza azokat az alternatívákat, amelyek a polgári származású író előtt állnak, és egy kivételével sorra elutasítja őket. Nem hisz az írástudó területenkívüliségében, ezt élethazugságként leplezi le. Undorral utasítja el azt a megoldást, amely a művészt a közönség kiszolgálására szorítaná. Az intranzigens gondolkodású fiatal író a modus vivendi keresését, tehát a feltételek elfogadását és egyúttal a keretek tágítását, fesze- getését alkudozásként bélyegzi meg. A korabeli társadalmi berendezkedés aktív támogatását a fasiszta szellemiség elfogadásának látja. A polgári művész számára tehát, ha szabadságát, eredetiségét, azaz alkotóerejét meg akarja őrizni, egyetlen elfőDéry Tibor: Emlékül. In: Botladozás. l.köt. 589-590. In: Botladozás. 1 .köt. 354-368. 26
