Botka Ferenc (szerk.): Mérlegen egy életmű. A Déry Tibor halálának huszonötödik évfordulóján rendezett tudományos konferencia előadásai, 2002. december 5-6. - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 12. (Budapest, 2003)
Tverdota György: A fiatal Déry irodalomszemlélete
CJiwnlota ffeörqjf. A kéziratos tanulmányban és A homokóra madaraiban a kritikus egyaránt azt a gondolatot fogalmazza meg, amely szerint a költő úgy tud a nyelv autonóm kezelésével új, eszményi világot teremteni, hogy befelé hallgatózik, s ennek eredményeként talál rá a verse alkotóelemeiül szolgáló szavakra. Ezeket a szavakat ugyancsak ösztöneire figyelve, az érzelmi logika szabályai szerint kapcsolja össze. Nos, erről a befelé figyelési folyamatról közöl tudósítást említett írásában. A szöveg különössége az, hogy Déry voltaképpen megduplázza a befelé forduló tájékozódást. Egyrészt költői hallgatózás, az ösztönvilág tartalmainak felszínre hozása megy végbe szemünk előtt, ugyanakkor az értekező én éberen, józanul, az értelmi logika igénybevételével figyeli meg ösztönös énjének teremtő tevékenységét, s erről artikulált módon, a kritika nyelvén tudósít. Függetlenül attól, hogy hitelesnek fogadjuk-e el a tudósítást, ez az írás az alkotáslélektan szempontjait érvényesítő szakemberektől sokkal nagyobb figyelmet érdemelne, mint amiben mindmáig részesült. A fiatal Déry értekező munkássága ezen a magaslati ponton újabb évekre félbeszakad. Az a fordulat, amelynek folytán túllépett avantgárd korszakán egyfajta modern realizmus irányába, a lázadás korszakából a forradalmárság korszakába, éppúgy dokumentálatlan, mint azt sem követhettük, hogyan ment végbe gondolkodásában a modernség két hulláma közötti közvetítés után a dadaizmus és a szürrealizmus elfogadása. Az 1945 előtti Déry utolsó kritikusi, értekezői lendülete a harmincas évek derekán bontakozik ki, de ez már A befejezetlen mondatot szövegező író teljesítménye, s szorosan kapcsolódik azokhoz a dilemmákhoz, amelyek nagyregényének megírása során foglalkoztatták az írót. A folytonosság, amely az ebbe a körbe sorolható három írást (Az írói szabadságról, Az elégedetlenségről, Emlékül) a korábbi pályaszakaszokban felismerhető beállítottsággal összekapcsolja, figyelemre méltó, s a fiatal Déry gondolkodásának következetességét dicséri. Az ügy, amelynek szolgálatára elkötelezte magát, nem változott a Dadaizmus-tanulmány óta: „Én nem tudok lemondani arról a hitemről, hogy az embereket új, szebb rendekbe lehet vezetni, és minden erőm, művészi akaratom e cél felé taszítja életemet” - írta 1921-ben. 1936-ban pedig, „tárgyilagosan és józanul” felmérve a helyzetet „azok mellé áll, akiknek mind erkölcsi, mind társadalmi érdekei egyeznek érdekeivel: az elnyomott osztályok mellé”.23 Az írástudó feladatáról pályakezdése éveiben vallott, fentebb idézett felfogását: „a kritikus ne riadjon vissza attól, hogy a legnagyobb emberi problémák súlyos törvénykönyvével kezében lépjen a mű elé”24 - sem tagadja meg. Olyannyira, hogy a három említett írás nem is az írói mesterség szorosan vett gondjainak ad hangot, hanem az írói lét társadalmi és erkölcsi problémái körében horgonyoz le. Végül azt is láthattuk, hogy a művész helyének csöppet sem aggályok nélküli keresése a polgári kultúra és a proletariátus világa között, ami A befejezetlen mondat alkotójának legsúlyosabb töprengései tárgyát adja, már a húszas évek végén írott értekezéseiben megfogalmazódott, s az eszmény, 23 Déry Tibor: Dadaizmus. In: Botladozás. l.köt. , 273., Az írói szabadságról. In: Botladozás. l.köt. 368. 24 Déry Tibor: Babits Mihály: Nyugtalanság völgye. In: Botladozás. l.köt. 282. 23
