Botka Ferenc (szerk.): Mérlegen egy életmű. A Déry Tibor halálának huszonötödik évfordulóján rendezett tudományos konferencia előadásai, 2002. december 5-6. - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 12. (Budapest, 2003)
Kassai György: Déry Tibor műveinek franciaországi fogadtatása
DCaani (^yörrjy mit sem tud kezdeni egy ország, ahol a rend uralkodik forradalmi időkben éppúgy mint a stabilitás idejében. A megsértett irónia, a fátyolozott gyengédség, az árnyalatok iránti érzékenység megtestesítője Déry Tibor. Mindez ma fenyegetve van, mindezt nekünk kell mindenáron megvédeni. ” A neves René Lalou a Nouvelles Littérairesbea kritikáját Déry Tibor sorsának ismertetésével kezdi. „Számos francia iró tiltakozott Münnich Ferencnél, Magyarország ideiglenes miniszterelnökénél, tudni akarták, mi történt magyar kollégájukkal. Szívből remélem, hogy mire ez a cikk megjelenik, megnyugtató híreket kapnak a nagy magyar prózaíró sorsát illetően.” A Le Mondeban André Fontaine, a lap későbbi főszerkesztője a Déry kiszabadítása érdekében lefolyt aláírási kampányról tesz említést és felidézi Déry politikai múltját. „Egész mostanáig Déry emberi magatartása váltotta ki csodálatunkat, ma, hogy kezünkben tarthatjuk Niki című elbeszélésének francia fordítását, ugyanilyen csodálattal adózunk tehetségének, írói érzékenységének és elmélyültségének.” A Figaro Littéraire kritikusa hangsúlyozza, hogy „az elbeszélés, melynek hőse egy kutya, közvetett, de rendkívül megkapó módon utal a magyar népi demokrácia életének leglényegesebb aspektusára ... Déry kikel a hatalommal való visszaélés, a királyok, vezérek, diktátorok, osztályvezetők, titkárok, disznó- és tehénpásztorok rákfenéje ellen...” A kiközösítőt André Wurmser egy szovjet szerző, Jurij Domborvszkij A múzeumigazgató című könyvével veti egybe, mert Dombrovszkijt 1932-ben letartóztatták, Szibériába száműzték, majd a XX. kongresszus után szabadon engedték. „Hiba volna a regényt a mi kritikai realizmusunkkal egy kalap alá venni. A kritikai realizmus nem az egyes embert, hanem a társadalmat veszi célba, Dombrovszkij viszont nem állítja a szovjet társadalomról, még annak legsötétebb korszakáról sem, hogy alapjaiban rossz, az azt megelőző társadalmi berendezkedésnél rosszabb lenne. A regény annak bizonyítéka, hogy a mai Szovjetunióban mindent meg lehet írni.” „Mindez még inkább áll Déry A kiközösftőjére - folytatja -. Ez a regény filozófiai mesének is felfogható, olyannnak amelyet annak idején kéz alatt, vagy csempészáruként hoztak forgalomba, mint Diderot és Voltaire, Paul-Louis Courier, vagy Heine regényeit és pamfletjeit. De, bármennyire is hangoztatják egyesek, hogy Déry legfőbb írói érdeme az, hogy az 56-os mozgalom »élére állt«, tény az, hogy könyve tavaly megjelent Budapesten, egy állami kiadó gondozásában... Hasztalan lenne úgy olvasni a könyvet, mintha a Krisztus utáni 3-ik század és a szocializmus első fel évszázada közé egyenlőségjelet lehetne tenni. Ha igaz is, hogy a despota jelző egyaránt érvényes Szent Ambrusra és a Szovjetunió kommunista pártjának főtitkárára, egy ember pszichlógiája nem magyarázza meg egy hatalom jellegét. Sztálin és Szent Ambrus egy kalap alá vétele tévútra vezetne. A történelem nem körhinta, ahol ugyanazon a lovon egymást váltják a lovasok. Wurmser hosszasan polemizál Déry egyes marxizmus-ellenesnek, cinikusnak tűnő megállapításaival. „Ez a nagyon is ravaszul együgyű könyv nem olyan tanulságos, mint Dombrovskij Múzeumigazgató]a, de, attól tartok, amannál jobban fogja elszórakoztatni a gúnyolódásra hajlamas olvasót.” 210
