Botka Ferenc (szerk.): Mérlegen egy életmű. A Déry Tibor halálának huszonötödik évfordulóján rendezett tudományos konferencia előadásai, 2002. december 5-6. - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 12. (Budapest, 2003)
Kassai György: Déry Tibor műveinek franciaországi fogadtatása
DCaíítii Qiförffi) beszélésemmel. Őszintén meg kell vallanom, és kérem, ne haragudjon meg, hogy két- ségbeejtőnek tartom a fordítást. Tudom, hogy nagyon rosszul beszélek és írok franciául, de azt hiszem, annyira ismerem a nyelvet, hogy egy irodalmi mű stílusát meg tudjam ítélni. Márpedig ez a fordítás karikatúra, nem az én szövegem, hanem ifjú lányoknak szóló lapos beszámoló arról, amit írtam. Hogyan követhetett el ilyesmit egy olyan fordító, akit jó költőnek mondanak? (Pierre della Faille belga költőről van szó, aki felesége nyersfordítása alapján készítette el a végleges változatot - K. Gy.) Olyan önkényesen bánik az én szövegemmel, mintha az saját tulajdona volna, rövidít, mondatokat hagy ki, megkerül minden nehézséget, egyszóval olvashatatlan lapáliává süllyeszti a novellát, amelyet pedig életem legjobb művének tartok. Miért sikkasztja el a párbeszédek legjellemzőbb mozzanatait ? a német anyanyelvű asszony nyelvtani hibáit ? a fiatalasszony néha sikamlós megjegyzéseit miért szelídíti szalonképessé, mintha csak valami ifjúsági kiadásról lenne szó ? A párbeszédek színei a jellemábrázolás legfontosabb tényezői. Ha ezeket nem vesszük figyelembe, a szövegnek nemcsak az íze, hanem létértelme is elvész. Miért mondom el ezt Önnek, aki úgy sem tehet semmit, mivel nem tud magyarul ? Azért, mert védekeznem kell ez ellen a merénylet ellen és meg kell akadályoznom, hogy ilyesmi még egyszer előforduljon. Mivel ez az elbeszélés a Seuil által kiadandó novelláskötetemben is szerepelni fog, kénytelen vagyok észrevételeimet a kiadóval is közölni, és erről Önnek is tudnia kell. Meg aztán kinek panaszkodjak, ha nem annak, aki tudomásom szerint elsőként közölt engem Franciaországban és aki nyilván mély csalódottsággal olvassa ezt a semmitmondó szöveget?” Garának, 1964. január 10-én: Inkább teljesen lemondok a Franciaországban való megjelenésről, mintsem hogy ebben a torz formában jelenjek meg. Tiltakozását a Seuil kiadóval is közli. Ez utóbbinak Gara 964. február 2-án írt válaszában kijelenti, hogy idő hiányában nem tudta elvállani a fordítást, viszont a kötet nyomdába adása előtt mindent gondosan átnéz, továbbá, hogy Déry nem tud elég jól franciául ahhoz, hogy megítélje a fordítás minőségét. Az igazság valóban az, hogy Déry lehetetlent kívánt. Kifogásai legnagyobb részének már csak a nyelv ellenállása miatt sem lehetett volna helyt adni. Vegyük a fentebb említett példák közül az elsőt: ’’átmosta tudatát”. Tipikus esete a szó szerinti átültetés lehetetlenségének: a magyarban elsősorban az „át” igekötő hordozza a jelentést, a ’’mosta” ige a cselekvés módját fejezi ki. A fordító tehát teljes joggal választott egy olyan francia igét, amely a cselekvés eredményét jelzi és ugyancsak helyesen mondott le a cselekvés módjának visszaadásáról, mert ez igen körülményessé, bonyolulttá és végső fokon nehezen érthetővé tette volna a mondatot. Példák százai mutatják, hogy ez az egyedüli helyes eljárás. „Befut, berobog, besétál, berobban” mind az egyszerű „belép” igének megfelelő „entrer”-val fordítandó és a fordító szuverén ízlésére van bízva, hogy vállalja-e a cselekmény módjának óhatatlan bonyodalmakkal járó visszaadását, vagy pedig a szöveg áttekinthetősége érdekében lemond-e róla. Ezt a második megoldást persze a szerző veszteségnek érzi, de nincs igaza. Bármilyen furcsán hangzik, az 205