Botka Ferenc (szerk.): Mérlegen egy életmű. A Déry Tibor halálának huszonötödik évfordulóján rendezett tudományos konferencia előadásai, 2002. december 5-6. - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 12. (Budapest, 2003)
Antonio Opitz: Többé-kevésbé „jókedvű önvizsgálat”. Déry Tibor műveinek fogadtatása az NDK-ban
< intenta Opitz szükségletem diktálja írni Önnek. Mindkét könyv nagy benyomást tett rám, de különösen a Niki rázott meg nagyon. A könyvek olvasása közben több helyen ébredt fel bennem a kívánság, bár lennének nekem is ilyen nagyszerű ötleteim, bár jutnának nekem is ilyen gondolattársítások és ilyen képek az eszembe. Kérem, fogja fel a vallomástételt erről az irigységről, minden irigységtől mentes csodálatom kifejezéseként.”15 A levél, amelyből különben egyértelműen kiderül, hogy a két író személyesen is ismeri egymást, és Heym az említett - Nyugat-Németországban megjelent - könyveket minden valószínűség szerint Dérytől kapta, újabb példája két író felismerés jellegű szellemi találkozásának. Heym ugyanis továbbá a következőket írja: „Egy pontban azonban szeretnék ismét ellentmondani. Az a pesszimista hozzáállás az emberhez, amelynek Ön beszélgetésünk során kifejezést adott, egyáltalán nem lelhető fel az Ön műveiben, ezért én nem is tudok hinni abban, hogy nagyon mélyen gyökerezik bensejében. Az elbeszélésekből és a Nikiből olyan szeretet árad az ember és minden teremtmény iránt, és olyan gyűlölet a rossz ellen, hogy nem tudom Önnek elhinni a mizantrópiát.”16 Amit eddig az írói találkozásokról mondottunk, a hatvanas évekre vonatkozóan még nem érvényes az író és közönsége, valamint az író és az irodalomkritka viszonyára. A - méghozzá az NDK-ban különösen szűkén értelmezett - szocialista realizmus kritériumai még mindig érvényben vannak, és bárki ír tanulmányt vagy recenziót, ezen gondolati rendszer határait aligha tudja teljesen túllépni. Ez olyan szerzőkre vagy kritikusokra is vonatkozik, akik ismerik, szeretik és terjeszteni akarják Déry műveit. Manapság már megint csak jókedvű és megbocsátó mosollyal lehet búcsúztatni a következő idézendő mondatokat - és nagyon remélem, akkoriban már Déry is tudta így olvasni őket: „Déry Tibor útja nem mentes az ellentmondásoktól és tévedésektől. A polgárságból származó író, aki szakított osztályával, nem mindig volt képes arra, hogy a költői illúzió és a politikai valóság közötti különbséget helyesen értékelje.”17 Mint említettem, nem egy Déryvel szemben ellenséges szerzőt idéztem most sem, hanem Déry első, az NDK-ban a Volk und Welt kiadónál megjelent elbszéléskötetének előszavából. A szerző nem támadni, hanem itt is menteni akarja az írót, hiszen - mint ez az eddig elmondottakból világosan kiderül - az előtt, az akkori körülmények között egyáltalán nem irigylésre méltó feladat előtt áll, hogy Déry visszatérését az irodalmi életbe megmagyarázza. A hetvenes években - én ezt tekinten a recepció harmadik korszakának - alapjában változik a helyzet, ekkor Déry Kelet-Németországban már nemcsak neves, de általánosan ismert és elismert író. Könyvei most egymásután jelennek meg. 1974-ben a Képzelt riport egy amerikai pop-fesztiválról, 1976-ban a Kedves bópeer.../, 1977- ben A kiközösítő, a legtöbb mű elérhető olcsó kiadásban is, és mindegyiket több, már nem politikai, hanem esztétikai szempontú, tárgyilagosan mérlegelő rezenzió is népszerűsíti. Az eddigi gyakorlat szerint, ebből a korszakból is csak egyetlen mű fogad15 Stefan Heym levele kiadatlan, a német nyelvű levél eredetije a Petőfi Irodalmi Múzeumban őrzött Déry-hagyatékban található. Ford. A. O. 16 L. 6. jegyz. 17 Vera Thieß: Von politischer Illusion und politischer Realität. Tibor Déry als Erzähler. = Tribüne 1970. 31.sz. 2. 200
