Botka Ferenc (szerk.): Mérlegen egy életmű. A Déry Tibor halálának huszonötödik évfordulóján rendezett tudományos konferencia előadásai, 2002. december 5-6. - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 12. (Budapest, 2003)
Sneé Péter: Az önismeret jegyében. Déry fogadtatásáról negyedszázad múltán
Aneé rf)éter Sneé Péter: Az önismeret jegyében Déry fogadtatásáról negyedszázad múltán Én. És Déry. Róla szólván egyébként sem fecseghetnék másról, mint saját magamról - némi túlzással szólva az észjárásomról, szemléletmódomról, világképemről, amit többek között az ő írásai formáltak. Mi tagadás, féltem is az ismételt szembesüléstől, holott korántsem érdektelen követni ám a mű élvezetének és értékelésének alakulását! Miként fest egy oeuvre 1980 táján, olvasójának harmincba hajló húszas éveiből, majd amikor már negyven fele jár, végezetül az ötvenhez közelítve. Ugyanazon kiadást, az életműsorozatot forgatom, és a szaporodó lapszéli bejegyzések között böngészek: mire figyeltem, mit vettem észre elsőként, másodjára, harmadjára. Csalóka firkák ezek, mivel nemcsak a recenzens öregedett, nagyot lódult a világ is körülötte. Megváltozott az olvasás társadalmi környezete, más kényszerek hatnak immár, lassanként csodaszámba megy, ha egy régi könyv megőrzi becsét. A tudatos figyelem korai szakaszában például fontosabbnak ítéltem Déry személyiségét, valamint életművét, mint kortársaim zöme, később pedig, életem következő szakaszában egyenesen felháborított ahogyan munkásságát temette a magyar irodalmi közvélekedés (a külföldi nézeteket kevéssé ismerem, amennyire tudom, inkább politikai szereplőnek tartották, semmint igazán számottevő írónak). A halálát követő negyedszázad múltán viszont magamnak is föl kell tennem a kérdést: ifjonti lelkesültségemben vajon nem tévedtem-e, s milyen írónak találom őt ma? Korábbi elképzeléseim felülvizsgálatára késztet az öröksége iránt mainapság tapasztalható általános közöny, illetve elutasítás. Szórakoztató kompendiumot állíthatnék össze neves kritikusok és értő irodalomtörténészek kijelentéseiből, vagy még inkább - ha ez nem volna képtelenség - beszédes hallgatásaiból. Itt csupán az egyik kitűnő egyetemi tanárunkról emlékezem meg, aki hosszasan értekezett A befejezetlen mondat gyöngéiről, különös tekintettel Köpe Bálint alakjára. Óvatos ellenvetésemre, hogy a szóban forgó műben aligha szerepelhet a Felelet hőse, pillanatnyi zavar után harsányan tudtomra adta, hogy egyik regényt sem olvasta ugyan, de megbízható forrásból értesült szerzőjük szakmai hibáiról. Arra kellene válaszolnom most, hogy egy irodalmi alkotás fennmaradásának - adott esetben az életmű sikerének - mi a záloga. Déry egy időben annyit dicsértszidott formai újszerűségével nemigen tudok mihez kezdeni. Korántsem lehetek biztos abban, hogy csakugyan sajátja-e egy-egy lelemény, és amennyiben nem az, nehéz volna kijelölnöm, mit vehetek nóvumszámba. Idegen nyelvi tájékozottságát, széles körű olvasottságát - egyesek szerint - erőteljesen hasznosította munkája 191
