Botka Ferenc (szerk.): Mérlegen egy életmű. A Déry Tibor halálának huszonötödik évfordulóján rendezett tudományos konferencia előadásai, 2002. december 5-6. - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 12. (Budapest, 2003)
Kerekasztal-beszélgetés: Eörsi István és Litván György visszaemlékezései - Pomogáts Béla, Tverdota György, Botka Ferenc és Veres András hozzászólásaival
DCtrekai ztal-bei télijeiéi dő, és én Déry iránti teljes szeretetem mellett azt tudom mondani, hogy késői életművének a korábbihoz képesti..., hát eljelentéktelenedése - vagy legalábbis én így látom -, nagyon nagy mértékben ebből a defenzív és önmagát föladó tartásból következett. Köszönöm. (Taps.) Litván György: Kedves és tisztelt hallgatóim, nagy kár, hogy Kosáry Domokos nem tudott eljönni, tudniillik ő az, aki hónapokon át egy zárkában ült, éldegélt és dolgozott Déry Tiborral. Mind a ketten dolgoztak, és mind a ketten maradandó műveket hoztak létre, én a szomszéd zárkában voltam, és erről viszonylag keveset tudok, mert ott semmiféle átjárás, áthallás is alig volt. Akkor jöttem rá, hogy ők vannak ott, amikor egyszer falon át ezt az évszámot hallottam: 1827. Tudtam, hogy ez csak egy történész szájából eredhet, hiszen más halandó legföljebb 1848-at említi, és feleségemtől értesültem, hogy Déry és Kosáry együtt vannak, könyveket kapnak, szóval nem olyan reménytelen a helyzet. Mégis, egy napig zárkatársa is voltam Dérynék - ezzel büszkélkedhetem -, együtt mentünk Márianosztrára, együtt tettük meg azt az emlékezetes utat, azonkívül Vácon is többször találkoztam vele, és amikor lehetett, beszélgettünk, ennek alapján mondom el azt, amire emlékszem, és amit fontosnak tartok. Továbbá abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy az 56-os Intézet oralhistory archívumában mintegy 150 interjúban fordul elő Déry többszörös említése, ennek a listáját elhoztam, és ajánlom figyelmébe a jövendő Déry-kutatóknak, mert ebből elég sokat lehet meríteni. Én is azokét néztem, akik nemcsak hogy éppen érintik vagy említik Déry nevét, hanem érdemlegeset is mondanak róla, ebből majd igyekszem idézni. Tehát ez az, aminek alapján itt most beszélni merészkedek. Szomorú történet az, amit elmondandó vagyok, amennyiben történetnek nevezhető. Nem azért, mert a börtönben játszódik, mert a börtön a kivégzések után, azokat leszámítva, vidám hely volt, azt hiszem, ezt Eörsi barátom is igazolja, legalábbis őrajta mindig ez a vidámság látszott, amikor a szemben lévő zárka ajtaját kinyitották, mert a börtönben élt egy emberi és egy 56-os szolidaritás. Déry története azért szomorú, mert ő ebből kimaradt, teljesen kivonta magát, és tulajdonképpen azt hiszem, hogy Déry emberileg, politikailag a börtönben tört meg, nem a tárgyaláson, és nem is a Déry-vitában. Eörsi Pisti említette, hogy 56 novemberében vagy decemberében még nagyon határozottan vállalta a munkástanáccsal való együttműködést és szolidarizálást. Én, amennyire ezt meg tudtam ítélni, miután Botka Ferenc jóvoltából megkaptam a Déry-per anyagát, kihallgatási jegyzőkönyveit, a tárgyalási jegyzőkönyveket, ott Déry még önérzetesen viselkedik; érdekes módon ő később, a letöltés idején tört meg, ami tulajdonképpen, azt mondhatnám, hogy rendellenes, mert nagyon sok olyan esetet ismerek, nagyjából az ő korosztályából vagy az idősebb korosztályból, Haraszti Sándor vagy Mérei Ferenc, akik a tárgyaláson eljátszották a nekik kiosztott szerepet, hogy úgy mondjam, bűnösnek vallották magukat, és nem dacoltak különösen a váddal és a rendszerrel, de amikor megkapták az ítéletet, és eljutottak a letöltő házba, és megérezték ott azt a légkört, megrázták magukat, és visz- szatért beléjük a szolidaritás, az emberi és a politikai önérzet. Dérynéi ez pont ellenkezőleg történt, hogy miért, miért nem, ezt nehéz megállapítani, tény, hogy ő az ott 176
