Botka Ferenc (szerk.): Mérlegen egy életmű. A Déry Tibor halálának huszonötödik évfordulóján rendezett tudományos konferencia előadásai, 2002. december 5-6. - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 12. (Budapest, 2003)
Lőrinczy Huba: Hordalékok és diáriumok eszmecseréje. Megfelelések Déry Tibor A napok hordaléka című könyve és Márai Sándor naplói között
JLSrine Kii Töidm „fausti” kultúra szükségszerű elkorcsosulásán, alkonyatán borong. Különbség ez, még akkor is, ha mindketten tudják: az atom- és hidrogénbomba korszakában a planéta és az emberiség teljes megsemmisülése sem puszta fantazmagória. S elüt a véleményük a Föld kincseinek mértéktelen herdálásával, a környezetrombolással, a természeti „súlyegyen” bűnös megbillentésével kapcsolatban úgyszintén. Márai is észleli, hogy „...az ember - világszerte - moslékos pocsolyát és trágyadombot csinál a lakott területekből”, hogy „...esztelenül pazarolják a nyersanyagokat, és a szemétdomb már fertőzi a légkört”, fölteszi, hogy „Faust hascsikarást kap, amikor látja, amint [...] feldúlnak [...] mindent, ami az idők eleje óta összhangban működött” (Napló 1968-1975. 102., 222. - Napló 1976-1983. 56.) - mégis bizakodóbb, ámbár megvetően: „Eljön a nap, amikor az Ember, az Univerzum egyik parazitája, kénytelen lesz kilépni a meseautóból, a gombnyomásos fényözönből, és tönkrement gavallér módjára kullog a földi utakon, mint az idők elején... De ez sem biztos. A tönkrement gavallér majd új energiát pumpol a mindenségben, és henceg, pazarol tovább” (Napló 1976-1983. 57.). Jegyezzük ide sebtén: a „tönkrement gavallér” valószínűleg a Márai számára oly kedves és fontos Ortega tömegemberével, az „öntelt úrfi”-val azonos.16 Ha másként ítélik is meg a technikai civilizációt, egynémely vívmányairól és jelenségeiről annál hasonlóbban vélekednek ők ketten. „Van [...] sajnos, televíziónk” - sóhajt Déry (32.); „A televízió, ez a járvány. Berágta magát az életünkbe, mint a mákony” - sistereg Márai (Napló 1968-1975. 237.). A napok hordaléka - egyetlen kivételtől eltekintve (445.) - csak elutasítóan nyilatkozik e médiumról (273-274., 389., 544.), a diáriumok meg szinte prófétai haraggal ostorozzák (Napló 1958-1967. 275. - Napló 1968-1975. 90., 237-238. etc.). Mind Déry, mind Márai azt kárhoztatja, hogy a televízió meghamisítja, szimplifikálja a valóságot, nem különböztet lényeges és lényegtelen közt, „bárgyóságokra” szoktatja, módszeresen „hülyíti” (Márai szavai!) nézőit, s - fölösleges mondanunk, melyikük háborog ezen - reklámözönt zúdít a nyakukba. S nem csupán reklámözönt, hanem információáradatot is, de ez már átvezet a televíziótól a hírközlés, egy médiumtól a média világába. Mindkettejüket elszörnyeszti az agresszív tudatmanipulálás - Márai leleményével: „az agy tömés” -, ám egyikük inkább a gondolkodás szabadságát, másikuk inkább a kultúrát félti tőle. Kommentár nélkül idézzük Déryt: „A néző [...] mit sem tud meg [...] abból, amit megtudnia érdemes volna. [...] S minél több az információ, annál ritkább az élmény” (273-274.); - „Az ember minden korban manipulálható volt [...]. Jelenünk semmivel sem lévén boldogabb múlt korszakoknál, az ígéret, azaz a manipuláció nélkülözhetetlen szabályozója lett a társadalomnak, s a kommunikációs eszközök erőszakos elterjesztésével már mind közelebb férkőzik az egyén eszméletéhez is. Lassanként védtelenekké válunk, emberi tartamunk elszivárog. Nem azt gondoljuk, amit gondolunk, hanem ami sugalmaztatik. [...] Észrevétlenül, alattomos módon világszerte országos tömegeket megfosztanak a gondolkodás elemi jogától” (418.); - „Köztudott, hogy a hírközlés telítettsége nem könnyíti, megnehezíti a tájékozódást. A hírek elfe- 11 11 Jósé Ortega y Gasset: A tömegek lázadása. Bp., 1995. 90-101. (Scholcz László fordítása.) 167
