Botka Ferenc (szerk.): Mérlegen egy életmű. A Déry Tibor halálának huszonötödik évfordulóján rendezett tudományos konferencia előadásai, 2002. december 5-6. - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 12. (Budapest, 2003)

Kontra Ferenc: Kollektív amnézia helyett magánarchívum

DContra Cf-erene Kontra Ferenc: Kollektív amnézia helyett magánarchívum Az ítélet nincs ítéletei A Déry-konferenciára felkérő levél többek között felteszi a lehetséges kérdések egyikét: Milyen poétikai kérdéseket vet föl a Déry-életmű 21. századi szemmel? A poétikai felvetések élére mindenekelőtt az kínálkozik, ha egyetlen művet kellene választani az életműből, akkor ma miért éppen azt emelnénk ki. Természetesen alko­tói szemmel az előremutató elemeket keresnénk, melyek mára különösképpen aktu­álisak lettek. Ha a mában tekintünk szét, akkor azt figyelhetjük meg, hogy kétféle „prózatrend” látszik polarizálódni: a szándékoltan és koncepciósán nagy fikciók és a nagy vallomások irodalma. Déry ítélet nine se természetesen az utóbbi vonulatba so­rolható. Megírásakor ha voltak is előzményei, műfaját tekintve nehéz lett volna bár­miféle paradigmába illeszteni a kortárs irodalomban. Emlegették akkor önéletrajzi regényként is, ahogyan például Márai Sándor Egy polgár vallomásait Azért emlí­tem éppen ezt a párhuzamot, mert mintha nem vennénk eléggé komolyan a szerzők­nek azt a szándékát, hogy márpedig ők most vallomást tesznek, és nagyon pontosan definiálják is szándékukat, idézem, mit értett ezen Déry Tibor az ítélet nincs eseté­ben: „Az önmagámmal folytatandó párbeszéd jóformán még meg sem kezdődött, írói önkényem máris alakítgatni igyekszik, a szép arányok s a kellő összkép kedvéért a nyersanyagból itt lefarag, amott hozzátesz, egész volumenében művé igyekszik csi­szolni, ami jog szerint majd csak később, a vallomás után (kiemelés itt és a további­akban tőlem - K.F.) kíván művé lenni. A vallomásnak, ha nem magamutogatás, szin­te elengedhetetlen feltétele a titkosság, de a füzetemmel magam előtt a láthatáron már ketten vagyunk, amikor magamnak gyónok.” Az idézetből természetesen nem­csak a műfaj definiáltságára figyelhetünk fel, hanem arra is, hogy önreflexív prózá­ról van szó, minden mondata felett érezni az önmagát felülvizsgáló, habitusában is folyton korrigáló ént, amely szándéka szerint önmaga és az olvasó előtt próbálja tisz­tázni magát, felmenteni vagy éppen elítélni vélt vagy valós vádak alól: „Nem kívá­nom, de nem is tudnám értelmemet kikapcsolni a mindenkori ítélethozatalból, s ele­ve belenyugszom annak a valószínűségébe, hogy esendő ember vagyok, még tévedé­seimben sem tévedhetetlen.” Érdemes párhuzamosan idézni a már említett Egy polgár vallomásaiból Márait, aki lényegét tekintve ugyanazt mondja a vallomásról, amit Déry: „Van valamilyen vég­ső menedéke a léleknek, ahová az író menekül; az igazságot keressük, de valamit megtartunk az igazságból magunknak s nem adjuk oda senkinek... a titkot, azt, ami­től én nem lehetek más, csak én, amiben különbözöm, nem adtam oda senkinek.” Poétikai elemeiben, írói eljárásában a vallomásnak nevezett keretbe beleférnek a széppróza más művekben gyakorolt hagyományai mellett olyan műfajok is, mint az esszé, a visszaemlékezés, a napló, az idézet, a dokumentum vagy a portré, melyeket 147

Next

/
Thumbnails
Contents