Botka Ferenc (szerk.): Mérlegen egy életmű. A Déry Tibor halálának huszonötödik évfordulóján rendezett tudományos konferencia előadásai, 2002. december 5-6. - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 12. (Budapest, 2003)

Veres András: Szempontok az ítélet nincs mai megítéléséhez

r()erei cAnilrái

megkérdőjeleződik. De a megbízhatatlanság beismerése is valamiképp a megbízhatóság hitelét állítja helyre, s a vélt és valódi bűnök aggályosán felsorolt jegyzéke is többet tartalmaz, mint ami az olvasó számára elfogadható, így az önostorozás a felmentés vagy legalább mentegetés reflexét váltja ki.

Az egymással feleselő cím és szöveg feszültségét a kortárs kritikusok is észrevették. „ítélet nincs - mondja ennek a kötőszavaiban, bújtatott mellékmondataiban is ítélkező könyvnek a címe - írta Fehér Ferenc. - ítélet van - mindig, minden sorában, minden részletében; számtalanszor törnek itt pálcát a krónikás és kortársai felett...” Almási Miklós pedig egyenesen műfajt megújító tettet lát ebben, azt írja: Dérynéi „a memoárírás elsősorban etikai megméretés, a múlton mérődő jelen és a jelenen mérő- dő múlt viszonya, az eredmény rögzítése, felborítása és újrarögzítése - ez a »moralizáló jegyzékbevétel« adja e mű elégikus szépségét. A múlt mindig hiányjelként szerepel, de a jelen sem kiteljesedés, a kettő között az önvizsgálat - hol túl szigorú, hol láthatóan és játékosan elfogult - ítéletei keresnek szentenciákat. Ez a memoár tehát voltaképp nem is önéletírás, a műfaj szemünk láttára változik mássá: a múlt tényei mai józanságunk ítéleteiben és megmaradt elfogultságaink fényében jelennek meg, nem spontán elégedettséggel, hanem ez egyszer tudatosan végiggondolt, ítélkezni akaró és ítélkezni nem tudó formában ...”

Akkor megjelent bírálatában még Eörsi István is „elmaradt és mégis elmaradhatatlan ítélet”-et emlegetett.

Ám joggal merül fel a kérdés: miért ez a könyv címe? Lukács György és iskolája, amely becsületbeli ügyének tekintette Déry Tibor életművének megértő-vitázó támogatását, nyilván nem véletlenül akadt fönn a címen. Van ítélet - adta polémikus éllel rövid írása címének Lukács György, s ahogy a mester, a tanítvány Fehér Ferenc sem talált megfelelőbb címet terjedelmes kritikája élére, mint azt, hogy: ítélet van. A polémiát az váltotta ki, hogy elutasítandó koncepciót tulajdonítottak a címnek.

Eörsi elsősorban az írói hitelt féltette Déry kinyilvánított átfogó szkepszisétől. „ítélet nincs - írja Eörsi -, mert magyarázat sincs [...] nincs magyarázat, vagyis nincsenek érdemleges válaszok, csupán kérdések, ironikus, önironikus, különféle hosszúságú gondolatjelek közé iktatott kérdések röppennek világgá.”

Lukács magasabbra emelte tekintetét: az egykori szocialista hitében csatlakozott Déryt azért bírálta, mert a világtörténelmi teleologia, a haladáseszme megkérdőjelezését látta az ítélet nincs - különben tényleg apodiktikusan hangzó - állításában.

Ha belegondolunk, az ítélet nincs mindkét kifogásolt vonása akár erénynek is számíthatna napjainkban. Csak kérdések léteznek, válaszok nem: e formula oly mértékben tűnik posztmodernnek, hogy a mai olvasó elégedetten csettinthet. Hogy mégsem ez történik, annak magyarázatához vissza kell térnem az elejtett fonalhoz: a megkezdett, de félbehagyott vázlatos pályaképemhez.

1945 után Déry Tibor pozíciója az irodalmi életben alapvetően megváltozott. Addig peremhelyzetre volt kárhoztatva, a fő művének tekintett A befejezetlen mondat meg sem jelenhetett. 1945 után a kommunista párt reprezentatív írójának ismerte el, A befejezetlen mondat megjelent és kedvező megítélést kapott. Mindez társadalmi144