Botka Ferenc (szerk.): Mérlegen egy életmű. A Déry Tibor halálának huszonötödik évfordulóján rendezett tudományos konferencia előadásai, 2002. december 5-6. - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 12. (Budapest, 2003)
Oltyán Béla: A G.A. úr X.-ben társadalommodellje
Olhjún 'Hila között kialakult manipuláció elképzelt, további útját (melyben a látszatjogok hangzatosabbá, a hatalmi kényszer rejtettebbé, a kiszolgáltatottság átfogóbbá válik) a jellemző tárgyi keret elemeinek elhagyásával ábrázolja. A nagyiramú, áramvonalas technikai csodák, a mértani szabályossággal kiképzett, csillogó üveg, beton, műanyag városok képét egy decentralizáltan széteső, primitívebb ritmussal döccenő, visszahullott kultúrájú élet külső jelenségeivel, „a termelés és fogyasztás ... hatalmas síremlékével” helyettesíti. Az eredeti környezetre s „perspektíváira” csak a város kiterjedésének, felhőkarcolóinak nagysága, zsúfoltsága, a természeti környezet kiszorulása s az elidegenedés jelenléte emlékeztet. Déry ez utóbbi kiemelése érdekében redukálja a külső képet. így például - a modern közlekedési eszközök hiányában - a másik ember hátán ülő „lovasok” képe plasztikusan és elementárisán jellemzi az aláfölérendelt viszonyt. (A szimpla allegorizálás sematikusságától viszont ezen egyértelműbb kulcsot adó áttételekhez illeszkedő metaforikusság, jelképiség, mitizáló képi látomás bonyolult egysége, szintézise óvja meg a művet.) A sima mosolyú közömbös felületesség a „fogyasztói társadalmak” ellátottságának és látszatbiztonságának talaján virágozhat. Csak a jelenségeken túli lényegi analógiával magyarázható, hogy X. városban mintha Camus Merseault-jának még elidege- nedettebb rokonai, Riesman „magányos tömeg”-ének egyedei lézengenének. Marcuse „egydimenziós” fogyasztói társadalmának „egydimenziós embere”, aki nemcsak a politikai hatalom egyre rejtettebben működő gépezetének, hanem a gazdasági szervezettség és manipuláló kultúra totálissá növő hatalmának is kiszolgáltatott. De (a „csiszoltabb” módszerek megtévesztő hatása, s ellátottságából adódó kényelemérzete miatt) nem észlelvén a terelő kényszert, növekvő szabadságillúziójában átveszi és maga is igenli a manipuláció tendenciáit. X. világképe Marcusen kívül „a frankfurti iskola” más tagjainak nézeteivel is összecseng, hisz az egyén szuverenitásának felszívódását, a manipuláció kiterjeszkedését fájlalja Horkheimer is, mondván: a technikai fejlődés az elembertelenedés folyamatával jár együtt; a haladás pusztulással fenyegeti a célt, melyet szolgálni kellene. Nehéz lenne megállapítani: hol, miben, s egyáltalán termékenyült-e Déry a hasonló filozófiáktól? Tény azonban, hogy művében a társadalmi-hatalmi mechanizmus elembertelenedésének kérdését az ipari kultúra humánumra tett káros hatásának gondolatával köti össze, s koncepciójának alapvonalai akarva-akaratlan érintkeznek a nyugati ipari civilizáció polgári bírálóinak véleményével. X. „meghatározhatatlan jövőbe” helyezett létében a társadalmak további útjának negatív eshetősége ölt testet. Bábfigurái és vashulladéka, porló kőrengetege egyszerre mutatja a hatalom abszolúttá növő, s a természettől elszakadó mű-lét, érzelmi sivárság komplex jegyeit, melyből például nemcsak a madárdal s a kutyaugatás hiányzik, hanem (az időközönként felhangzó Lehár-dallamon kívül) a „praktikusság” szempontjából felesleges művészetnek sincs nyoma. A szépség életörömre csábító kísértés, s X. jelképe a virágjával földbe növő tulipán, mely természetes formájában pompájával szintén a „bűnös” életvágyat ébreszthetné. Oly képlet ez, melyben az egyéni szabadság korlátozása túllépi az Egész egészsé126
