Botka Ferenc (szerk.): Mérlegen egy életmű. A Déry Tibor halálának huszonötödik évfordulóján rendezett tudományos konferencia előadásai, 2002. december 5-6. - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 12. (Budapest, 2003)
Oltyán Béla: A G.A. úr X.-ben társadalommodellje
Olh/fin rBéta ban: „műtétéivel” - is. Világosan kiderül ez a „hivatalosság” egyik emberének, Leonénak peréből is. A vádhatóság épp azt kutatja, hogy a Leone által elkövetett gyilkosság szokásos (megbízásból történő) „műtétéinek” egyike-e, vagy személyes túlkapás, az áldozat felesége iránti vonzalmának következménye? X. törvényei értelmében bűnössé csak egyéni, érzelmi motiváció esetén válik (- mint ahogy G.A.-t is egy féltékenységből elkövetendő gyilkosság szándékának gyanúja miatt, illetve ürügyén fogják perbe). E hatalom azzal, hogy vádját nem magáért a tettért, hanem érzelmi (boldogságvágy) forrásáért hangoztatja, nemcsak a közbiztonságot fenyegető anarchia, hanem minden emberi-érzelmi indíttatás, szabadság akadályává válik. X. teherhordó lakói kötetlenül kóborolhatnak a város utcáin, csapongó beszélgetéseket folytathatnak, váltogathatják szerelmi partnereiket, de nem kerülhetnek szembe X. törvényeivel. Mindenkor számolniok kell tetteik következményeivel, s a megengedett körön túl (ha a lázadás, menekülés vagy megtorlás fázisait el akarják kerülni) „szabadon” csak egyfajta utat választhatnak. S bár - a regényfikció szerint - nem tudnak az erre kényszerítő apparátusról (X.-ben „tapintatból” még az államelnök nevét sem teszik közzé), a „lovasok” kasztja, a láthatatlan hatalom intézményei és emberei: megfigyelők, fegyőrök, „komor kísérők”, a „mindennél hosszabb karú”, tehát mindenhova elérő államelnökök hálózata, egy azonos érdekű, célzatú (s megfoghatatlan- ná mitizált alakjában a hatalom rejtett módszereit jelképező) szervezet képviselői. Meghökkentő (s az ábrázolás alapproblémáját adó) körülmény, hogy X. város teherhordói (a lázadókon kívül) elveiket mégis az egész közösség óhajának kristályosodásaként vállalják, s az ezt betartató eljárásokat, átfogó „népi” érdekképviseleti tényezőként értékelik. Ily viszony pedig csak lényeges életmódbeli, részesedési eltéréseket nem mutató alakulatban valósulhat meg. X. erkölcsi elveinek közösségi érvényéről nem lehet szó, mert lakóinak életvitele az elkülönülés, tagozódás képét mutatja. Az azonos elvek más-más életmód jogosultságát hivatottak bizonyítani. Az egyik csoportra („lovasok”): a bő élelmezés, ruházkodás, a mások nyakában lovagló kényelem; a másikra („teherhordók”): az éhezés, fázás, sokszor halálba hajszoló munka, a sivár, örömtelen napok a jellemzőek. A testi-földi jólét örömeiről, az életről lemondó, a kényelmet szenvedésnek valló aszkézis elvei gyakorlatilag a lovasok érdekeit szolgálják. A (társadalmi) tagozódás választóvonalait tükrözi az osztályok karakterét jellemző ősi allegóriák felelevenítése, mely alapján a lovas Ireneusz önmagukat „farkasoknak”, a dolgozókat „bárányoknak” nevezi; még inkább ez utóbbiakat az uralomra alkalmatlannak tartó felsőbbrendűség-képzet, s az alapvető különbséget, s a lovasok helyzetének állandóságát egyaránt sűrítő jelkép: a lovasok halhatatlansága. A látszat és lényeg ellentéte nemcsak a teherhordók tényleges helyzete s az önmagukra vonatkozó boldogság- és szabadságképzetek között ragadható meg, hanem a „lovasok” kiváltságai s az életüket gyötrő szenvedésnek beállító önsajnálatok között is. Felmerülhet, hogy a manipulálás és manipuláltság e végletes formáiban a manipuláló maga is mechanizmusa foglyává válik, s megtévesztő szuggesztióit illuzórikus tudatállapotként élve át, hisz formulái igazságában. A műben ily fokozatok felé is közelít az ábrázolás. De kétségtelen: X. elvei elhatároló érdekű szerepének tudatos 124
