Botka Ferenc (szerk.): Mérlegen egy életmű. A Déry Tibor halálának huszonötödik évfordulóján rendezett tudományos konferencia előadásai, 2002. december 5-6. - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 12. (Budapest, 2003)
Bodnár György: A Niki az Új Hangban
(Bodnár (György sebb szálú, mint az egész láthatárt bemutató nagy epikai alakzat. S bár poétikai definícióra aligha vállalkozhatunk most, azt az irodalomtörténeti tapasztalatból meglehetős biztonsággal levonhatjuk, hogy a kisregény legtöbbször az etikai indíték műformája. Ha pedig tovább keressük a Niki epikai alakzatának megkülönböztető jegyeit, azt állapíthatjuk meg, hogy abban legfeltűnőbb a tárgyias leírás és az elbeszélői vagy szerzői kommentár keverése. Legtöbb általánosító célzatú meditáció szerzői vagy elbeszélői reflexió. Ezek olykor ironikusak is, máskor pedig tekervényesen barokkosak, s ezért modorosak. A közlésmódok keverése azonban akkor válik problematikussá, amikor a reflexió is kimondja azokat az összefüggéseket, amelyeket a tárgyias megjelenítésre kellene bízni. Hadd idézzek egyetlen példát alól. lapról: „A tudomány még nem sokat ért az emberi, még kevesebbet az állati testhez. Hát még a lélekhez! Nem szólva a kettő viszonyáról, mely ma még legalább oly felderítetlen, mint egy-egy brazíliai őserdő. Ancsáné pl. meg volt győződve arról, hogy kutyája fokozódó testi romlékonysága egyenesen a lélektől fertőződik ... A szabadság hiányzott neki, gondolta az asszony. A szabadság, melyhez hozzátartozott, hogy maga választotta gazdájával ... élhessen. A gazdája hiányzott neki.” Az újraolvasás, amely ebben az előadásban az emlékező lehetősége, ma különösen az idézett reflexiók poétikai minőségét teszi mérlegre. Az 1953 utáni irodalmi útkeresés éveiben frissítőnek hatott a kötelező realista fikció áttörése a különböző reflexiókkal. Ma úgy látszik, hogy nem a realista tárgyias igény volt a bűnös, hanem az abba rejtett antiepikus tendencia. Niki lelki tragédiájának tárgyias megjelenítése elegendő társadalomtörténeti távlatot kapott a gazda sorsának bemutatásával. Mindehhez mérve a reflexiók nagy része az összefüggések ismételt és elvont megfogalmazása. S ugyancsak az újraolvasás hív elő egy másik emléket a Niki megjelenésének idejéből. Akkor ellenfelei azzal akarták kicsinyíteni a provokatív kisregény hatását, hogy egyszerű Thomas Mann-utánzatnak minősítették. Jól ismert, hogy 1918-ban Thomas Mann írt egy hosszú elbeszélést - a Herr und Hundoi -, amelynek alaphelyzete és lélektanisága azonos a Nikiével. Bizonyosnak látszik, hogy Déry ismerte ezt a művet, s ma talán parafrázisként vagy posztmodern idézetként írná meg a maga kutyatörténetét. De a Nikit mint időtlen irodalmi tényt is olyan alkotásnak minősíthetjük, amely hamar és végcélját, valamint jelentését tekintve teljesen elszakad mintájától. Thomas Mann kutyatörténete zártabb és leíróbb, mint a Niki: hiányzik belőle Déry társadalomtörténeti anyaga és indulata, és nem igényli a drámaiságot, s a gyors vágástechnikát, amely Déry kisregényét tragédiává teszi. Igaz, Thomas Mann elbeszélésében is van két nagy jelenet, amely a végső jelentés hordozója. Az egyik a kutya kórházi élménye, a másik pedig találkozása a vadásszal, a fegyveres emberrel. Mind a kettő azzal végződik, hogy a kegyetlen emlékeket és konfliktusokat befedi az idő és a feledés, „és mi tovább élünk a hordaléktalajon, amely minden élet talaja”. Az olvasó és az újraolvasó úgy érzi, hogy ez az élet már nemcsak fizikai és pszichikai folyamat, s még kevésbé társadalmi interakció, hanem létezés. A puskás ember azért állítja szembe urával Thomas Mann kutyáját egy pillanatra, mert az erős, hatal99
