Botka Ferenc (szerk.): A Petőfi Irodalmi Múzeum évtizedei. Dokumentumok, írások, vallomások - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 11. (Budapest, 2000)
„A múzeum története nem kis mértékben a kiállítások története" - Az öt kilós magnetofon. Vezér Erzsébet a Hangtár első éveiről
AZ ÖT KILÓS MAGNETOFON Vezér Erzsébet a Hangtár első éveiről B. 2000. május 21-ét írunk, s Maróti Istvánnal meglátogattuk Vezér Erzsébetet Mészöly utca 4. alatti lakásán, hogy felelevenítsük emlékeit, amelyek a Petőfi Irodalmi Múzeumhoz kötik. V. 1963-ban az Irodalomtudományi Intézetből helyeztek át a Petőfi Irodalmi Múzeumba. Ez kirúgásféle volt, de azt kell mondanom, hogy ebben Klaniczay Tibor, az intézet akkori főigazgató-helyettese teljesen ártatlan volt. Úgy bocsátott el engem, hogy „adok veled háromezer forintot, hogy elmehess Párizsba Adyt kutatni, és adok havonta ezer forint célhitelt. Azt add oda bárkinek, aki segíti a munkádat". Erre vettem fel aztán többek között Eörsi Istvánt, aki akkor jött ki a börtönből, s nem volt munkája. S azután, amikor Eörsi valamit keresett már írással, fordítással, akkor jött Kenedi János, akinek szintén nem volt semmi jövedelme. Eörsi meg Kenedi is csinált egy-két interjút, de én tudtam, hogy őket nem dolgozni veszem oda, hanem azért, mert ellenzékiek lévén, nincs keresetük. Aztán jött Levendel Juli, aki már rendszeresen dolgozott a múzeumnak, csinált több interjút is. B. A dolgok közepében vagyunk, az interjúknál. V. Én találtam ki. Az intézetben az Ady kritikai kiadást szerkesztettem, s azt folytattam a Petőfi Múzeumban. Hagytak is volna nyugodtan, de én szeretek dolgozni, és jött az az ötletem, hogy interjúkat fogok készíteni. Először egy ötkilós, talán még ennél is súlyosabb magnetofonom volt. Akkor egyébként Horváth Márton volt a főigazgató, ő saját szórakozására vásárolta a magnót, s én aztán elkértem tőle. Ezt a nehéz magnót mindig hozta utánam valaki. Emlékszem, először a Gel- lért szállodába mentünk, Lesznai Anna volt akkor itt utolsó előtti látogatásán a férjével, Gergely Tiborral; és ott volt Sinkó Ervin is, aki ugyancsak nagyon érdekeset mesélt. Például azt, hogy amikor tizenhat éves korában elvitte verseit Kassák Lajoshoz, akkor Kassák azt mondta, jó, jó, de hogy lehet leírni ilyen banális szót, hogy nap, írja azt, hogy kicsattanó égi nyársfa. És akkor felesége leintette Sinkót, hogy „addig amíg téged nem hívnak meg hivatalosan Magyarországra, addig te ne beszélj magnetofonba". B. A legnevezetesebb interjúk egyike ebből a korai időszakból, ha jól tudom, Lukács Györggyel volt. V. Az nem annyira korai, Eörsi Pistával mentem el Lukácshoz. O Lukács-tanítvány volt. Igaz, Lukács mindenkit hallatlan szívesen, kedvesen fogadott, mindenkivel szóba állt, mindenkivel beszélt, tüneményes öregember volt. És akkor még a felesége is élt, Gertrúd néni. B. Egyszeri beszélgetés volt ez, vagy vissza-visszatértetek hozzá? V. Több alkalommal jártunk nála. Égész életét elmondta; utóbb megjelent kötetben is Életrajz magnószalagon címmel. B. Kikkel beszélgetett még? V. Ha jól emlékszem, Horváth Mártonnal is csináltam interjút és sok mindenkivel; nagyon sok akkor élő elismert és el nem ismert nagysággal, háttérbe szorított emberekkel, mert tudtam, hogy egyszer ezek is előtérbe kerülnek. 69
