Botka Ferenc (szerk.): A Petőfi Irodalmi Múzeum évtizedei. Dokumentumok, írások, vallomások - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 11. (Budapest, 2000)
„A múzeum története nem kis mértékben a kiállítások története" - Dutka Mária: Bartha László illusztrációinak kiállítása a Petőfi Irodalmi Múzeumban
Dutka Mária BARTHA LÁSZLÓ ILLUSZTRÁCIÓINAK KIÁLLÍTÁSA A PETŐFI IRODALMI MÚZEUMBAN Az utóbbi időben egyre inkább úgy érzem, festőnek, szobrásznak nincs hivatot- tabb méltatója, megértőbb híve, propagátora a költőnél. Legyen az kortársa, vagy későbbi évtizedek, évszázadok szülötte. Hálával gondolok Juhász Gyulára, aki költészetében oly nagy helyet adott festőknek, képeknek; élményeinek, gondolatainak rímbe szedésével nyitogatta-nyitogatja a szemeket, szíveket a képzőművészet befogadására. Kassák „Mesterek köszöntése" című, epigrammikus sűrítésű versfüzére nélkülözhetetlen az avantgarde törekvések megértéséhez. Lehetne a példák sokaságát idézni. (Most csak az idén tíz éve elhunyt nagy mesterünknek, Szőnyi Istvánnak hódoló Rónai Mihály András-verset említeném.) Képzőművészet és költészet szent szövetségének múltja talán évezredekre nyúlik vissza és a kultúra legszebb hagyományainak egyike. („Képírás" - talán ez a kapcsolat, ez a kép lebeghetett Kazinczy előtt, amikor nyelvünket újította. A szó kihalt, csak egy pesti utca őrzi még emlékét.) S ki, melyik intézmény lenne hivatottabb e kötelék ápolására, ébrentartására, mint a Petőfi Irodalmi Múzeum, mely képzőművészeti megvilágításban, tervszerű egymásutánban, egy-egy művész illusztrátori munkásságának kiállításával állítja elénk e társulás újabb lehetőségeit. Vayerné Zibolen Ágnes finom érzékkel átgondolt, intim légkörű rendezése beható képet ad Bartha László másfél évtizedes illusztrátori tevékenységéről s egyúttal eleget tesz a múzeum sokrétű feladatának. A rendezés felvázolja könyvkiadásunk fejlődésének tizenöt éves útját is, melyen az illusztráció és a borítólap a kezdeti fekete-fehér megkötöttségéből és más megkötöttségek alól kiszabadulva eljutott a színes nyomásig és addig, hogy a könyvdísz vezérlő pálcája: a könyv, írója és szelleme. Nyomdaiparunk ma már technikai igényességénél fogva is javarészt esztétikus, műtárgyszerű könyveket ad az olvasó kezébe. Bartha László a magyar könyvillusztráció kiemelkedő mestere. A jeles festőművész, paradox módon, az illusztrálás kötöttebb műfajában hívebben adja önmagát, mint piktúrájában. Ezt úgy értjük, hogy Bartha nemcsak alapos, érzékeny megértője az irodalmi műveknek, hanem tud velük azonosulni, felismeri a hullámhosszakat és pontosan beállítja magát rájuk. Még azon az áron is, hogy kissé feladja magát, kissé a háttérbe húzódik, vagyis művészi alázattal teljesíti feladatát. Ezzel a tiszteletre méltó hozzáállással bizonyos fokig felszabadítja magát festészetének önmaga alkotta stíluskötelmei alól, viszont cserébe képeiben alig kifejezett tulajdonságait nyilváníthatja itt meg. Kapcsolata íróival olyan, mint librettista és zeneszerző ideális egymásra találása. És Bartha olyan mélyen kulturált, sokoldalú alkotó muzsikus, mint Leonard Bernstein, aki Bachtól a dzsesszig a zeneirodalom minden korszakát, minden mesterét - mint rendkívüli tévé-sorozatában látjuk, halljuk - mindentudással, közvetlenséggel, férfias bájával interpretálja. Bartha illusztrációs művészetében - úgy érezzük - egyéniségének teljesebb értékű kifejezését találta meg. Csillog és sziporkázik, szárnyal önfeledten, komor és komoly, kuncog csendesen, vonalaival, színeivel tolmácsol drámát, tragédiát, mesét és verset, lírai tájleírást. 64
