Botka Ferenc (szerk.): A Petőfi Irodalmi Múzeum évtizedei. Dokumentumok, írások, vallomások - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 11. (Budapest, 2000)

„Hol lehet jobb helyük egy nép költőinek?" - Beszélgetés Sára Péterrel a kezdetekről

vább a dolgokat. Majd Horváth Márton összekülönbözött Aczél Györggyel különféle politikai dolgokban - ha jól emlékszem 1963-ban, mivel még nem volt nyugdíjképes és visszarakták a Petőfi Irodalmi Múzeumba.

B. Meddig maradt?

S. A hatvanas évek közepéig, mert ahogy a hatvanat elérte, azonnal nyugdíjazták. Azt hitték Aczélék, hogy majd megpuhul, valahogy betörik. Nem tört be, végérvényesen, teljes egészében szakított a régi, úgynevezett bolsevista diktatórikus irányzatokkal.

Még valamit elfelejtettem mondani, és ez nagyon lényeges: gyakorlatilag kezdettől fogva a Petőfi Irodalmi Múzeum nemcsak belülről építkezett, hanem az úgynevezett országos múzeumi hálózatot is kezdte kiépíteni. Mindenkinek volt vidéki feladata. Nekem például Berzsenyi jutott. Az első Berzsenyi-kiállítást Niklán 1954-ben, tehát még nagyon harmatos segédmuzeológus koromban készítettem, majd folytattam 56-ban Egyházashetyén. Varjasné a kiskőrösi Petőfi-Házat patronálta, azután Arany János dolgait, bár azok egy iskola gyűjteményéhez tartoztak Nagykőrösön. Ebben az időben készült a kápolnásnyéki Vörösmarty-ház, nem sok időre rá Vajda Jánosé Válón, majd Esztergomban a Babits Mihályé.

B. Amikor Horváth Márton nyugdíjaztatása által megvált az intézménytől, akkor - ha jól tudom - Lakatos László lett a következő igazgató, akiről már szóltál; és aki mint minisztériumi főelőadó nagyon sokat tett a múzeumért.

S. Őt szegényt, közben már egyszer majdnem kinevezték, de akkor kellett Horváth Mártonnak másodszor visszajönni. Ekkor Lakatos a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgató-helyettese lett, ezt a státust kapta meg, kvázi bánatpénzként. Majd amikor Horváthot nyugdíjazták, onnan került hozzánk főigazgatónak. Pár évet élt még, mert akkor már beteg volt. Fizikailag megrokkant. Nagyon sajnálatra- méltó a sorsa. Szellemileg sem volt ő már a régi, amikor idekerült. Érzékeny ember volt, s ekkor már nem tudta folytatni korábbi lelkes munkáját.

Nem sokkal az ő kinevezése előtt kerültek a múzeumba az Irodalomtörténeti Intézetből „menesztett" Vezér Erzsébet, Szekeres László és Jenei Ferenc. Szekeres mint a Jókai kritikai kiadások, Vezér Erzsébet mint az Ady kritikai kiadások munkatársa, Jenei Ferenc pedig mint a XVII., XVIII, századi irodalom kutatója. Franci bácsi több kiállítást is rendezett a hatvanas évek második felében: Mikes Kelemenét, majd Pálóczy Horváth Ádámét. Ezek kis kamarakiállítások voltak a múzeum úgynevezett kis tükörtermében. Igen szívesen csinálta. Vezér Erzsébet és Szekeres László pedig a Hangtár kiépítésére kapott múzeumi megbízást Horváth Mártontól. Ők ezt a feladatot, véleményem szerint, jól és lelkesen végezték.

B. Befejezésül mondj néhány szót a hatvanas évek végén készült nagy kiállításról, amelyet még én is láttam, s amelyet egyesek „barlangvasútnak" csúfoltak, mert elkezdődött valahol a Ferenczy utcai szárnyon, és végigment szinte az egész épületen.

S. Ez a kiállítás-sor annak a koncepciónak a következménye, amely azt mondta, az egész magyar irodalomtörténetet be kell mutatni, a kezdetektől egészen a XX. század közepéig. Ilyen vállalkozás azonban sehol a világon nem valósult meg. Egyedül a csehek próbálkoztak hasonlóval - sokkal jobb körülmények között a Sztrahovi kolostorban és tulajdonképpen ott sem sikerült. Nagyon szép anyagot mutattak be, de az nem irodalmi, hanem művelődéstörténeti kiállítás volt.

B. Ezért nem vállalkoztatok az egész magyar irodalom bemutatására.

S. Egy szűkebb valami lett a nagy tervekből. Kezdődött A reformkor és szabadságharc költészete címmel, majd jött a Teremteni új nemzedéket címmel; folytatódott Jókaival, Mikszáthtal; majd jöttek az új évfordulók: Juhász Gyuláé, Radnótié, Móriczé.

53