Botka Ferenc (szerk.): A Petőfi Irodalmi Múzeum évtizedei. Dokumentumok, írások, vallomások - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 11. (Budapest, 2000)
„Hol lehet jobb helyük egy nép költőinek?" - Keresztury Dezső: Irodalmunk emlékeinek védelme
Keresztury Dezső IRODALMUNK EMLÉKEINEK VÉDELME* i. Paradoxonnal kell kezdenem. Itt azonban talán nem veszik ezt rossz néven tőlem. Szerb Antal fogalmazta meg legszélsőségesebben, így: a magyarság a magyar irodalom. Ma már értjük, hogy számára, akinek az irodalom a lét legfőbb tartalma volt, a magyarságnak is - amelynek életéből a vérszomjas hatalom egyre jobban kiszorította - az a nagy közös alkotása volt legfontosabb, amelynek fő jellemzője a nyíltság, emberiesség, a szabadságszeretet, a bensőség és hősiesség, az igazság és szépség. Nem a teljes valóságot fejezte ki: a magyarság nyilván több is, más is, mint irodalma. De azt hiszem, arról ma sem kell vitatkoznunk, hogy életünk leghívebb művészi tükröztetője, társadalmi tudatunk egységének és történelmi folytonosságának legerősebb őre, népünk legkisebb és legnagyobb problémáinak még mindig legteljesebb kifejezője, harcainak előkészítője, lobogója és értelmezője: a magyar irodalom. [...] Nyüvánvaló, hogy az irodalomban első és legfontosabb a mű. Ebben van elmondva minden, ami lényeges; ez az író életének végső értelme. Irodalmunk emlékanyagának ez a része a leggondozottabb. Ápolására, őrzésére, feldolgozására, népszerűsítésére külön intézmények, közületek ügyelnek. Erről a munkáról nem feladatom beszélni: az a gyökeres átalakulás, amely teljesen megújította irodalmi életünk szervezetét, könyvkiadásunkat, könyvtárügyünket, tudományos életünk és nevelésügyünk idevágó területeit, mindnyájunk szeme előtt játszódott le. Nem lehet eléggé méltányolni könyvkiadásunk szép eredményeit, tudományos életünk megélénkülését - sajátosan az irodalomtörténetét is, amelynek újra komoly folyóiratok, kiadók, igen jelentékeny erkölcsi és anyagi segélyforrások állnak rendelkezésére. De ha irodalmunk történetének azokra a területeire nézünk, amelyek a művek körül terülnek el, a kép sokkal problematikusabb. Lehetséges, hogy mentői többet beszélünk e mögöttes vidékek felderítéséről, annál kevesebbet teszünk a felderítés érdekében? Történelmünkben ennek is van hagyománya. Mintha ezen a területen különösképpen kiütköznék a magyarság annyiszor s oly kétes értékű büszkeséggel emlegetett nomád öröksége. Irodalmunk és művészetünk múltja valóban erősen hasonlít egy-egy pusztai vándorlásra: az útra kerekedők csak a legféltettebb és legkönnyebben mozdítható értékeket vitték magukkal: a műveket. A személyes holmit, kevés kivétellel, hagyták elveszelődni. íróink egy része, s nem is a jelentéktelenebb, ezzel néz szembe. Aki látja, mi történt s mi történik még ma is nagy költőink személyes hagyatékával, könnyen igazat ad azoknak, akik nem is törekednek hagyatkozásra; aki tudja, milyen állapotban van nem egy nagy magyar sírja, megérti a költőt, aki * Mint ismeretes, az előadás elhangzása óta az Irodalmi Múzeum gyakorlati megvalósítása is megtörtént. A Múzeum az eddigin kívül újabb önálló épülettel rendelkezik, s megkezdte feladatainak ellátását. - A szert [Eredeti megjegyzés] 25
