Botka Ferenc (szerk.): A Petőfi Irodalmi Múzeum évtizedei. Dokumentumok, írások, vallomások - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 11. (Budapest, 2000)

„Templomot emelni..." - Sas Ede: Petőfi háza

költő nejének abban a hímzésében, amit 1849-ben készített: piros alapon halálfó't hímzett, míg férje a távolban járt.

A harmadik terem a kéziratok és nyomtatványok terme, amelyek között Szendrey Júliának, Petőfi Zoltánnak és Petőfi Istvánnak kéziratai is elhelyezést találtak. Ott van Petőfi a zenében: a gyönyörű dalok, amelyeknek versei a legkiválóbb mestereket ihlették; s ott van Petőfi a szobrászművészetben: plasztikus alkotások, amelyek Petőfi alakjait bűvölik elénk.

Végül a negyedik teremben Petőfi Sándor műveinek fordításait találjuk. Amint ismeretes, harmincegy nyelvre fordították le a költő műveit, örök dicsőségére nemzetünknek. Ezt az örök dicsőséget szolgálja ez az egész ereklyetár is, amelyet a nagy költő nevéről nevezett társaság összegyűjtött és gondos őrizetébe vett. Kéry Gyula, a társaság titkára, valóban elismerésre méltó munkát végzett ezzel, mert hiszen az oroszlánrész őt illeti meg a relikviák összegyűjtésének érdeméből. Bámuljuk szorgalmát, amivel e munkát végezte és irigyeljük is ezért a munkájáért. Mert hiszen emberek életével foglalkozni, ereklyéiket összegyűjteni nagy munka, de nagy élvezet is, mert olyan, mintha szellemükkel társalognánk. Goethe mondja egyik epigrammájában, hogy nagy alkotásokat létrehozni dicső dolog, de nagy alkotásokat megérteni és azokban gyönyörködni tudni - az sem csekély érdem. Ezt a gyönyörűséget és ezt az érdemet megszerzi magának mindenki, aki a Petőfi Házat fölkeresi.

Felsőmagyarország (Kassa), 1909. november 9.

21