Botka Ferenc (szerk.): A Petőfi Irodalmi Múzeum évtizedei. Dokumentumok, írások, vallomások - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 11. (Budapest, 2000)

Megújulni és megtartani - Álmok, tervek, stratégiák. Beszélgetés Praznovszky Mihállyal

amelynek az volt a végső summázata, hogy a dolog még nem dőlt el, rajtunk áll, milyen lesz az új intézmény.

Megindult az egyezkedés a Magyar írószövetséggel, amelynek sok negatív jele volt: a szövetség egyre nagyobb területet kívánt az épületben. Igyekeztünk minden rossz elképzelést megakadályozni. Ezzel egy időben megindult egy felmérés, hogy vajon milyen szervezeti formában működhetne az intézmény. Már egy alapító okirattervezet is elkészült, amelyben a Magyar Irodalom Háza - ez 96 novemberében kelt - közhasznú társaságként működne. Meglehetősen ijesztő volt a tartalma, nagy vitát váltott ki, főleg azok a számadatok, amelyek a közhasznú társaság tisztségviselőinek a fizetését próbálták meghatározni.

B. Ha jól emlékszem, ennek a törekvésnek az volt a lényege, hogy az államnak a múzeum, illetve az intézmény minél kevesebbe kerüljön, illetőleg, hogy idővel pénzügyileg önellátóvá váljék.

P. így van. Ez a gondolat valóban jó is szerintem, de nem egy múzeum esetében. Kibontakozott egy erős szakszervezeti tiltakozás is ez ügyben. A minisztérium visszakozott és megerősítette, hogy az intézményünk - ez 97. január 7-én volt - továbbra is költségvetési intézményként fog működni, dolgozói pedig közalkalmazottak maradnak.

A döntő változás az írószövetségben történt 1997. március 28-án. Alapvetően nem rólunk volt szó. Az akkori miniszterelnök, Horn Gyula hívta össze az írók képviselőit egy baráti beszélgetésre, amelyen én is ott voltam. Ennek során felmerült a Magyar Irodalom Házának kérdése és az írószövetség átköltözése is. Ezzel kapcsolatban Horn Gyula azt mondta: - Szerintem jobban járnak, ha nem jönnek ide a Károlyi-palotába, hiszen az nem övéké lesz egyedül. Majd odafordult Magyar Bálinthoz: - Bálint, ugye nem kötelező nekik idejönni? Mire a megszólított: - Egyáltalán nem, ha van olyan igény, hogy inkább a Bajza utcában akarnak maradni. Szó szerint idéztem Magyar Bálintot: - „Semmilyen kényszer nem áll fenn..." - tette még hozzá. Ekkor már tudtam, hogy ez a mondat meghatározza a Petőfi Irodalmi Múzeum jövőjét. Az írószövetség tulajdonképpen semmi mást nem akart, mint előnyös pozícióba jutni, addig érvelni az írószövetség Bajza utcai székháza megtartása mellett, amíg a kulturális kormányzat nem nyúl a zsebébe, s ki nem fizeti a székház bérleti díját.

B. A múzeum tehát „megmenekült" a kényszerházasságtól; viszont keletkezett egy űr, hogy vajon azon a helyen, ahol az írószövetség működött volna, milyen intézmények fejtsék ki a tevékenységüket.

P. így van! 1997. augusztus 18-án az akkori Művelődési és Közoktatási Minisztériumban a miniszteri értekezlet ismét foglalkozott velünk „A Magyar Irodalom Háza és Múzeuma létrehozása" címmel. Ennek ugyan se füle, se farka, de már megszoktuk, hogy a minisztériumi előterjesztések címei nem mindig fedik a tartalmat. Az értekezleten egyértelműen elfogadták - s már finanszírozási oldalról is alátámasztották -, hogy 1998. január 1-jétől itt, a Károlyi-palotában működjék egy múzeum és egy kortárs irodalmi centrum, abból a gondolatból kiindulva, hogy a Petőfi Irodaími Múzeum szakmai tevékenysége szorosan kötődik a kortárs irodalmi eseményekhez, rendezvényekhez.

B. Mi a különbség az eltávozott régi és az új partner, más szóval az írószövetség és az úgynevezett Kortárs Irodalmi Központ között?

P. Lényeges a különbség. Míg az írószövetség jelenléte ebben az épületben feltételezte volna két önálló intézmény működését, ami sok konfliktushelyzetet rejtett magában - addig a Kortárs Irodalmi Központ csupán egy intézményrészt jelentett, mivel a Petőfi Irodalmi Múzeum keretén belül működött. Más szóval az épü207