Botka Ferenc (szerk.): A Petőfi Irodalmi Múzeum évtizedei. Dokumentumok, írások, vallomások - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 11. (Budapest, 2000)

„Kincsek és kincs-tárak" - Maróti István: A Hangtár-történeti visszatekintésben

nították, azaz meghallgatását, kutathatóságát csak bizonyos időtartam után engedélyezték. A zárt felvételek száma a kilencvenes években csökkent, főleg azért, mert a korábban kényesnek tűnő politikai vagy inkább irodalompolitikai gondolatok már nem voltak tiltott üzenetek. Ilyen sorsra jutott az emlékezetes Lukács György-inter- jú is, amelyet Vezér Erzsébet és Eörsi István készített, és amely zárt és nem kutatható felvételként 1972-ben átkerült a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Intézetébe, majd később a Lukács Archívumba. A múzeum gyűjteményének ezen értékes darabjai csak a kilencvenes évek elején kerülhettek vissza a Hangtárba. Ennek az eseménynek olyan hangtártörténeti előzménye volt, hogy egy Vas Zol- tán-interjú nem kívánatos részlete miatt a Belügyminisztérium ideiglenesen megszüntette a Hangtár nyilvánosságát, betiltotta a további felvételek készítését és a történtek miatt felelősségre vonták a tár akkori vezetőjét, Vezér Erzsébetet, aki ezt követően nem maradhatott az intézménynél. (Erről az évkönyv egy másik interjújában maga az érdekelt idézi fel keserű emlékeit.)

A történtek kétségtelenül felzaklatták a múzeumi légkört, az itt tevékenykedők nyugalmát. Kevesebb interjú készült, gyarapodott a rádiófelvételek másolása, és egyre több irodalmi rendezvényen, konferencián, kiállítások megnyitóján volt jelen a hangtári mikrofon. Lengyel Magda, Tamási Aronné, Pacsek Józsefné, Tverdota György, majd Merva Mária és Kabdebó Lóránt figyelemre méltó felvételekkel gyarapították a hangemlékeket. A felvételek készítésének - a hetvenes évek második felében, a nyolcvanas évek elején - körvonalazódott a módszertana. A felkért megszólaló és a beszélgetőtárs együttesen meghatározták a felvétel elkészítése előtt, hogy mi a hangdokumentáció készítésének a célja. Kabdebó Lóránt egy tanulmányában (Irodalomtörténet 1986. 4. szám) erről így ír: „... két típusát alakítottuk ki az anyag- gyűjtésnek: egy-egy nagy jelentőségű alkotói pálya egészének részletes felmérése (tettük ezt például Nemes Nagy Ágnes, Benjámin László, Szentkuthy Miklós, Csanádi Imre, Kálnoky László, Gáli István esetében), egy-egy témakör szerint való rövi- debb vizsgálódás (például egy-egy folyóirat körének feltérképezése, a pályakezdő írók, költők körképe), ... illetőleg valamely nagy alkotóra való emlékezések összeEgy filmkocka a Karinthy Frigyesről készült felvételből (1931 körül)

190