Botka Ferenc (szerk.): A Petőfi Irodalmi Múzeum évtizedei. Dokumentumok, írások, vallomások - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 11. (Budapest, 2000)
„Kincsek és kincs-tárak" - Petrányi Ilona: A Petőfi Irodalmi Múzeum Kézirattára
A gyűjtemény másik része annak a gyűjtésnek az eredménye, amelyet 1948-ban, József Attila halálának 10. évfordulóján kezdeményezett a minisztérium, amikor a költő posztumusz Kossuth-díjat is kapott. A két anyag szakszerű tudományos igényű feldolgozása a PIM létrejöttével 1954-ben kezdődött el, és jórészt Fehér Erzsébet irodalomtörténész nevéhez fűződik, aki még Szántó Judit munkatársaként került a múzeumba, és aki a téves adatokat kijavítva a kutatás számára is hozzáférhetővé tette a gyűjteményt. 1955-ben, József Attila 50. születésnapja alkalmából ismét felhívás történt a költő kéziratainak összegyűjtésére. Ekkor Saitos Gyulától, dr. Holló Istvántól, Espersit Máriától és Vezér Erzsébet londoni gyűjtése nyomán a költő analitikusától, Gyömrői Edittől került be számos kézirat a Petőfi Irodalmi Múzeumba. Az ily módon összeállt anyag az 1970-ben megalakult Kézirattár másik nagy különgyűjteményévé vált, és legjelentősebb íróink kéziratait számba vevő Kéziratkatalógus című kiadványsorozatának első darabjaként 1980-ban (József Attila kéziratai és levelezése címmel) M. Róna Judit szerkesztésében nyomtatásban is megjelent. A József Attila-különgyűjtemény tartalmazza a költő számos versének, prózai írásának, feljegyzésének a kéziratát, könyvdedikációit, továbbá személyi dokumentumait: családjára vonatkozó írásoktól kiadói szerződésekig és feliratokig. Olyan jelentős versek kéziratai is megtalálhatók benne, mint a Hazám több fogalmazványa, A Dunánál ún. nyomdai kézirata (amelyet a Szép Szó tördelőszerkesztője őrzött meg, és amely Amerikából került kalandos úton, egy karitatív vásárlási aktus keretében a Petőfi Irodalmi Múzeumba), vagy a költő utolsó kötetének címadó verse a Nagyon fáj, József Attila makói barátjának és patrónusának, az ügyvéd, újságíró Espersit Jánosnak hagyatékából. Az Ady-kéziratok gyűjtését Bölöni György kezdte szervezni, halála után (1959) a legjelentékenyebb Ady-anyag hagyatékából került a múzeumba. Ez az anyag nemcsak gyűjtése eredményét, hanem a Bölöni és felesége, Márkus Ottilia (akit Ady tréfásan Itókának nevezett) tulajdonában levő kéziratokat is tartalmazta. Az 1950-es, 1960-as években, amikor még a Petőfi Irodalmi Múzeum osztályok szerint tagozódott, a XX. századi osztályon Sára Péter Ady-kutató folytatta módszeresen tovább a Bölöni György által megindított gyűjtést. Az ő munkái nyomán számos Ady-kézirat került a múzeumba, többek között a költő titkárának, Steinfeld Nándornak, valamint a Nyugat szerkesztésében részt vevő Gellért Oszkárnak és Fenyő Miksának a kéziratos hagyatékából. Az Ady-különgyűjteményt gyarapította a költő barátjának, az újságíró, zeneszerző Papp Viktornak a hagyatéka, valamint Földessy Gyula irodalomtörténésznek (az első kritikai igényű Ady- kiadások gondozójának) és az író-színész Rozsnyai Kálmánnak, az erdélyi „Ady Múzeum" megalapítójának a gyűjteménye. Az 1970-es évektől Láng József Ady-kutató, előbb mint a Kézirattár munkatársa, Füst Milán önvallomása, 1959 171
