Botka Ferenc (szerk.): A Petőfi Irodalmi Múzeum évtizedei. Dokumentumok, írások, vallomások - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 11. (Budapest, 2000)
„Ha nem volna, fel kellene találni" - Bodri Ferenc: Írói kéziratok az olvasólámpa alatt
vállalkozott. Az íróról készült fényképeket Spiegler Arabella (a feleség), Szemere Miklós (Alvinczy Eduárd), Vázsonyi Vilmos, majd a Gólya Áruház, egy kalaposüzlet „portréja" követi, az emlékező fényképek után egy furcsa névsor. Azoké, akikről Krúdy a századfordulót idéző írásban megemlékezik: ügyvédek, kis- és nagyiparosok, mézeskalácsosok és csemegekereskedők (stb.), az egykori Terézváros prominensei. Közöttük olyanok nagy számban, akinek nevét már csak leszármazottaik ismerhetik, ha olykor előveszik a családi iratgyűjteményeket. A két írót Kossuth Lajos 1874-ben írt levelének hasonmás kiadása követte a sorozatban, a közlés a maga politikai értékével és történelmi aspektusaival a folyamatba új színt hozott. Az egykor eltitkolt és illegálisan terjesztett levél elemzi a korszak politikai és társadalmi viszonyait és folyamatait, a kiegyezés utáni remények hazug alapzatát, egyben az ekkor 72 esztendős Kossuth tiszta látását bizonyítja, egyenes gerincét ugyanígy. Az elemzésben Rigó László az eredeti és a másolatokban terjesztett kéziratváltozatokat mutatja be, a Függetlenségi Párt megalakulásának idejét, Kossuth állásfoglalását és Baracconéban (Turin mellett) töltött napjait. A legutóbbi Kézirattár-füzet egy 1925-ben született Móricz-tárcanovella. (O mors, bonum est judicium tuum) facsimiléje, az író szomorú és lemondóan lírai hangját az ekkor néhány hét előtt öngyilkossá lett feleség, Holies Janka eltávozása utáni űr magyarázza, halállal hirtelen elfeketült világ. A velencei ég (a novella itt született, Móricz „másra gondolni" két nagyobbik lányával ide menekült) kéksége és a novella hangulatának komor színei erősen feleselnek, „valaki eltávozott belőlünk" - hirdeti a halált kísérő írói riport. Móricz életében is lélekcserélő idők ezek: a fájdalom sebei még túlságosan elevenek, de a tüzek fehér izzásainak már a Simonyi Mária iránt érzett szerelem nyújtja az éltető oxigént. Emellett egy hasonlóképpen eleven érzelem, ennek pedig a debreceni Magoss Olga táplálja tüzét: az íróban egyrészt az eltéphetetlen kötődés az elmúltakhoz, ugyanakkor tanácstalan tenni nem tudás a várhatók és eljövendők iránt. Móricz a többféle kényszerítés béklyóiból vélheti csak elfogadhatónak ekkor az „Ó halál, jó a te ítéleted" középkori zengzetű igazságait. Nagy Péter tanulmánya látható elevenséggel mutatja be ezt „a nem esztétikai, hanem életrajzi és lélektörténeti jelentőségű" kéziratot. Bár a sorozat füzeteinek ára szép lassan emelkedik, mégis jó hittel és kíváncsian várhatjuk a további kéziratokat. Dolgozók Lapja 1979. október 28. 133
