Botka Ferenc (szerk.): A Petőfi Irodalmi Múzeum évtizedei. Dokumentumok, írások, vallomások - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 11. (Budapest, 2000)
„Ha nem volna, fel kellene találni" - Bélley Pál: Lírai geometria
szokott „tercek" helyett bonyolult polifóniák csendülnek fel. Az installációnak ez az „újszerűsége" nem ötletszerű bútorcsere, hanem egy alapvető irodalomesztétikai felismerés megfogalmazása: József Attila költészetének egyik jellemzője az egyszerű, tiszta formákban való építkezés. Lírai logikáját ezek a geometrikus idomok sugallják, hordozzák, ezek idézik fel a költő' világát. A kiállítás célja pedig éppen ennek a sajátos kozmosznak az érzékeltetése. Nem jelenti ez azt, hogy a rendezők elhanyagolják a kezük ügyében levő gazdag dokumentumkészletet. Jelen van ez is: a közönség előtt még soha nem szerepelt darabokat is bemutatnak (például a költő párizsi diákigazolványát, budapesti lakásbejelentőit stb.). A „tárgy" azonban, még ha olyan nagy alkotóhoz tartozott is, mint József Attila, önmagában csupán kuriózum. Ha viszont a költő világának felidézését szolgálja, vagyis egy sajátos összefüggésrendszerbe kerül, jelentéssel telítődik. Az így értelmezett dokumentum mellett jelentős újdonsága ennek a kiállításnak a költő motívumvilágának megidézése. A Petőfi Irodalmi Múzeum eddig is nagy figyelmet fordított az irodalmi alkotások és képzőművészeti kapcsolataik kutatására, gyűjtésére. Ezen az úton megy tovább most a József Attila-kiállítás, amikor Horányi Agnes nagyméretű, színes üvegkompozíciója segítségével a fiatal költő ars poeticáját sugalmazza, segítve az értelmezést néhány kevéssé ismert levélrészlet beiktatásával. Hasonló feladata van Ocsai Károly 12 négyzetméteres, Elégia című fémdomborításának, és végül, de nem utolsósorban Kondor Béla grafikáinak. A motívumkészlet megjelenítésében kiemelkedően jelentős munkát végzett Szabóky Zsolt fotóművész. Képei szinte beszövik, körülabroncsozzák a bemutató négy helyiségét. Mi az, amit megörökít kamerájával? Megfogalmazza a párizsi évek szürrealizmusát, majd az expresszió gondolatvilágát. Döbbenetes erővel érzékelteti a magányosodás útján haladó költő érzéseit egy hajdani „proli bérház" üres lépcsőházának fényképével - mellette az idézet: „1919 karácsonyán meghalt anyám." A „nagy versek termében" a Külvárosi éj háttere egy hámló vakolatú, repedezett fal. Megjelenik a Holt vidék is. A Lassan, tűnődve megrázó képmontázsban fogalmazódik meg. Az egész termet: a mennyezetet, az oldalfalakat egy szúrágta fadarab óriásivá nagyított járatai rajzolják tele, utalva a láthatatlant megnyitó, az ismeretlen mélységeket feltáró költői erőre, de talán arra is, hogy ennek a ragyogó értelemnek a mélyén, akár a szú, a pusztulás munkált. Azután, mint egy éles cezúra: az áttételek nélküli realitás villanása. Egy enteriőr a Korong utcai lakásból. A könyvállvány, a Teleki téren vásárolt, barna olajfestékkel átkent puhafa íróasztal, rajta az írógép... S máris felszikrázik a feszültség a „teremtett" és a való világ között. Az utolsó korszak tépettsége indokolttá lesz, s tragikus monumentummá növekszik a harc a tűnő értelemért. A finálé egy színes diasorozat a szárszói vég, az íme, hát megleltem hazámat torokszorító „motívumaiból". S mindez kockán, négyzetes hasábon, téglalapon - tehát jellegzetes költői alkatának geometriai „megfelelőin" - elhelyezve. Mert ezek a formák a kiállítási installáció alapegységei is, hol a hajdani tablók, hol az egykori vitrinek szerepében. Az idomok, illetőleg egymáshoz való, célszerűen variálható viszonyaik az eddigi két (tárló - tabló) dimenzióba új síkokat hasítottak bele. Ilyen módon az összefüggések vizuális su- gallásához újszerű kompozíciókra, „vágásokra" volt lehetőség. Az eddig statikus irodalmi kiállítás mintegy varázsütésre egyszerre megmozdul, a múzeumi tárgy élettel és jelentéssel telik meg, s természetes egyszerűséggel idéződik fel a József Attila-i élet és mű lírai logikája. Magyar Hírlap 1974. április 13. 119
