Cséve Anna (szerk.): A forradalom után. Vereség vagy győzelem? - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 10. (Budapest, 2001)
Lakis Proguidis: 1848 után. A közép-európai nagyregény gyökerei
Lakis Proguidis 1848 után. A közép-európai nagyregény gyökerei Mit jelent az, hogy egy döntő esemény „után” vagyunk? Honnan kell számítanunk az „utánt” akkor, amikor arról az emancipációs hullámról beszélünk, amely a múlt század közepén végigsöpört Európán? Másként fogalmazva a kérdést: meddig érezhetőek egy olyan fontos történelmi esemény utórezgései, mint például egy egyházszakadás, a nemzeti függetlenségért vívott küzdelem vagy az adott társadalmi rend megkérdőjelezése? 1848-ban a magyarok fegyvert ragadtak, hogy elszakadjanak az osztrák császári dinasztiától, és egy új Európa közepén megteremtsék saját önálló és független nemzetállamukat. Ebben a kivételes esztendőben nemcsak a ma-gyarok követelték minden erejükkel ezt az új, független és egyenrangú nemzetek alkotta Európát. Csakhogy hamarosan bekövetkezett a bukás, és Magyarországnak 1849 után a keserűség és a csalódás szorongató érzésével kellett szembesülnie. Honnan kell tehát számítanunk az „utánt”? Melyik periódust tekinthetjük a forradalom utáni korszaknak? A vereséget követő diktatúra éveit? Vagy inkább 1867-et, amikor Magyarország Ausztria mellett a monarchia második alappillérévé vált? Vagy 1919-et, amikor az ország - igaz, csak részben - megvalósítja 1848 célkitűzéseit? Vagy miért is ne inkább 1956-ot, amikor az orosz-szovjet hatalmi rendszer végleg megmerevedik? Megannyi évszám, megannyi szimbólum. Mindez elválaszt-hatatlan attól a hatalmas ingától, amelyet a történelem 1848-ban mozgásba lendített azokban az országokban, amelyek földrajzi értelemben Európa közepén helyezkednek el, s amely több mint másfél évszázada jár ide-oda függetlenség és elnyomás, önállóság és kiszolgáltatottság között. Ma óhatatlanul felmerül a kérdés: vajon ez az inga még mindig mozgásban van? Másként fogalmazva, vajon a magyarok és szomszédjaik fejében, akik az Adria és a Balti-tenger övezte térségben élnek, ott él-e még mindig az alig megkezdett és máris hamvába holt nagy tervek fájdalmas tapasztalata? Elég néhány mondatot idéznünk, hogy érzékeltessük ezt a szerintem jellegzetesen közép-európai tudatállapotot, mely - bár egy meghatározott történelmi helyzethez kötődik - mégis vonatkoztatható az 1848- tól napjainkig tartó történelmi időszak egészére. Egy közép-európai író, Witold 217
