Cséve Anna (szerk.): A forradalom után. Vereség vagy győzelem? - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 10. (Budapest, 2001)

Kiczenko Judit: „Sötét vizek partján” Egy bibliai motívum története

IV. 3. A „babiloni vizek elégiáinak” újabb korszaka az 1948-tól kezdődő, majd az 1956-os forradalom bukása utáni diktatúra ideje. Hivatkozásaimat két jelentős alkotó, Vas István és Ottlik Géza az 1956-os forradalom bukását rövid időn belül követő műveire korlátozom. Vasnak feltehetően 1957 októberében írott költeménye az Ezékiel (a Szabó Lőrinc halálára című versét követi). Ezékiel könyvének pretextus jellege nyilvánvaló a címtől függetlenül is. Szó szerinti idézetet vagy csaknem szó szerinti utalást tartalmaz a vers több helyen (pl. Ezékiel 6,5; 8,1; 11,16; 11,23-25 stb.), Vas eksztatikus víziójának alapvető „stoff’-ja a 37.1-el kezdődő dialógus, Isten és Ezékiel között, a halál völgyében. A parafrázis alapját adó bibliai részletnek maga a kiválasztása is az egyik leghitelesebb magyar variáns létrejöttét segíti. Vas István sajátos szkepszise a részletek mikrorealistá- nak mondható ábrázolását kényszeríti ki, a transzcendencia utáni vágya (hite) pedig a kiengesztelő - a feloldozást, a megbocsájtást, a reményformulát tartalmazó - zárlatot. Vas Istvánt éppen ez a megoldás jellemzi, ezért értékelendő hangsúlyosan az alapszöveg mesteri kiválasztása, a szó szerinti átvételek előzetes megrostálása, a monologikus, dialogikus és leíró részletek fiktív és valós arányainak megválasztása. Híres „antológia-verse”,09 a szintén 1957-es Pesti elégia is idézi Ezékielt (36,26; kőszív); de a többi könyveket is előképének tekinti, talán Jeremiás Siralmait kivéve. A nagybetűvel írott Város szó szimbolikussá válik. Leromboltságának részletezett, finoman árnyalt és metaforikus mozzanataiban Jeruzsálemmel azonosítódik, bizonyos részletek megegyeznek Ésaiás, Jeremiás leírásával az elpusztult Jeruzsálemről. A költemény érdekessége, hogy Ésaiás könyvének szellemiségétől áthatva összeköttetést teremt a megváltástörténettel. Vas István - és különböző ge-nerációkhoz tartozó művésztársai - 1956-ot, bukása ellenére is, a számára létfeltételt jelentő fogalmak, eszmék, erkölcsi normák és a vállalható közösség revelálódásaként élte meg. Noha a megidézett időpont, a versbeli jelen: 1957 februárja, a tragikus, de legalábbis elégikus hangnemet feltételezné, az elégia a forradalmat megváltó tettként értelmezve - a már vizsgált variáns egyik legszuggesztívebb példájaként - himnikus fordulattal fejeződik be, amelyet a Vörösmarty-allúzió még intenzívebbé tesz:

„S kihull szívemből a kárhozat, a magányos bélyegű bánat:

A Város megváltotta magát és megváltott magának.

Sebeiből felém ragyog a nem remélt bocsánat.

Kihúnyt már minden villany és dereng a ködben a hit:

Tudom, valahogy, valahol majd beszámíttatik,

Hogy itt éltem és egyszer sem akartam élni máshol, csak itt. ”

Ottliknál némileg másképpen jelentkezik a vizsgált motívum. Ő az addigi összes pretextus alapján szimbolikusan szerepelteti a motívumkör szempontjából alapvető, említett történelmi időpontok legtöbbjét: 1526-ot; a kőszegi várostrom időpontját, 1566-ot, amely a XVI. század második felének emblematikus eseménye lesz nála; 1848-1849-et, amely- 69

69 A diktatúra logikátlanságát példázza, hogy a költemény Vas István Összegyűjtött Verseiben nem jelent meg, míg a Hét évszázad versei című antológia több kiadása is (pl. az 1979-es 5. kiadás) tartalmazza.

213