Cséve Anna (szerk.): A forradalom után. Vereség vagy győzelem? - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 10. (Budapest, 2001)
Jacqueline Lévi-Valensi - Katarina Kilani: Camus és az 1956-os magyar forradalom
6. 1957 októberében a menekült magyar értelmiségiek és írók meghívják Camus-t egy Londonban tartott találkozóra, melynek célja, hogy az 1956. november 4-i eseményekről megemlékezzenek. Szabó Zoltán azt írja neki, hogy részvétele „egyedülálló segítség lenne nekik”, majd hozzáteszi, hogy „Mindenkinél jobban tudjuk, hogy senki sem tett többet a múlt év november 4-én bekövetkezett és az azt követő események vérlázító igazságtalansága ellen.” Camus, aki nem régiben vette át a Nobel-díjat, nem tud odamenni, de Fejtő Ferenc közvetítésével üzenetet küld, amelyet fel is olvasnak, és amely megérdemli, hogy teljes egészében idézzük: „Én egyedül az együvé tartozás érzését akarom kifejezni. Azt az érzést, amely egy esztendő óta a Nyugat minden szabad íróemberét Magyarország sorsához fűzi. Bármily nehéz is arra gondolnunk, hogy milyen magányra hagytuk a magyar szabadságharcosokat, halálukban s azokat, akik a harcot túlélték, életükben; kétségbeesett küzdelmüknek az új hadirendbeállás, amely Európában az ő harcuk következtében alakult ki, mégis egyfajta értelmet ad. A totalitárius rendszereknek a restségnél és feledékenységnél nincs jobb szövetségese. Következésképpen jelszavaink magától értetődően ezek: emlékezés és lankadatlan kitartás! Egyedül ez a kitartás lehet képes arra, hogy elhozza Magyarország számára az elégtétel óráját. A magyaroknak nincs szükségük arra, hogy könnyeinket hullassuk vagy siránkozzunk. Nekik egyedül arra van szükségük, hogy jajkiáltásainkat mindenütt továbbadják s hogy elhatározott szándékuk: végezni ama hazugsággal, amely elnyomja őket, mindenütt tudomásul vétessék és tiszteletben tartassék. Amíg a szabadság a magyar nemzetnek és a magyar népnek vissza nem adatik: adósságunkat, mellyel az októberi felkelőknek tartozunk, nem róttuk le. Ez a hűségeskü egyesítsen bennünket ezen az estén.”27 A szöveg elemei nem újak, sem Camus gondolatait, sem a magyar felkeléssel kapcsolatban elfoglalt álláspontját tekintve: szolidaritás a harcolókkal és az áldozatokkal, magányuk felismerése; tettek és nem terméketlen siránkozás; egy szabad Európa megalkotása és Magyarország szimbolikus szerepe ebben az alkotó munkában. Mindehhez járul még igen hangsúlyosan az emlékezet és a kitartás motívuma. Ezeket a szavakat nem a véletlen diktálta az írónak. 1948-ban Camus előszót ír egy könyvhöz, mely a koncentrációs táborokból elmenekült s Palesztinába tartó zsidók tragikus sorsát mutatta be. Az angolok nem engedték meg nekik, hogy partra szállj anak, s még rosszabb körülmények között bebörtönözték őket - ez is egy a sok Exodus-történet közül; a könyvhöz írott bevezetőben a következő súlyos szavakat írja: „Ki üthetne vissza ezen a világon a szörnyű kitartó bűnökért, hacsak nem a kitartó tanúk?”28 27 Kiadatlan szöveg az IMEC gyűjteményéből, Copyright Jean és Catherine Camus. (A szöveg magyar fordítása megjelent az Irodalmi Újság 1957. november 15-i számában Hűségeskü címmel. A szerk.) 28 Essais, 719. 179
