Cséve Anna (szerk.): A forradalom után. Vereség vagy győzelem? - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 10. (Budapest, 2001)
Jacqueline Lévi-Valensi - Katarina Kilani: Camus és az 1956-os magyar forradalom
3. Természetes hát, hogy megértette Camus a néhány héttel később kirobbant magyar forradalmat is. 1956. október 30-án egy száműzetésben élő spanyol író, Salvador de Madariaga előtt tisztelegve a magyar forradalmat a spanyol republikánusok harcához hasonlítja: „Tudom - mondja Camus a spanyol írónak, hogy mit érez a magyar diákok és munkások hősies és felkavaró lázadása láttán... Teljes mértékben szolidárisak vagyunk az idegen elnyomókkal szemben felkelt magyar néppel.”14 November 5-én őt is ott találjuk a „francia értelmiségiek felhívásának” aláírói között, amelyet a Franc Tireur című lap publikált „válaszként magyar testvéreink felhívására”, vagyis a magyar értelmiség rádióban hallott felhívására, amely ugyanebben az újságban jelent meg előző nap. November 9-én a magyar írók újabb felhívást tettek közzé és terjesztettek titkos postai úton, amely a „szellem harcosaihoz szólt”, vagyis a nyugati világ híres, különböző nemzetiségű íróihoz és gondolkodóihoz. Megható felhívás ez a cselekvésre, mely arra ösztönzi a nyugatot, hogy rázza le magáról a „szörnyű tunyaságot” és kijelenti: „Hazánk és Európa szabadságáért, az emberi métóságért harcolunk a barikádokon.”15 16 Camus-t nevezik meg elsőként az írók közül, őt Malraux, Mauriac, Russel, Jaspers, T. S. Eliot, Madariaga, Kazantzakisz, Hesse követi. Hogyan is maradhatott volna közönyös Camus a patetikus felhívás olvastán, melyet Európa, a szabadság és az emberi méltóság nevében tettek közzé? Táviratot is kapott. Azonnal reagált. Másnap, november 10-én már lehozták válaszát a Franc Tireur- ben Pour une démarche commune ă l'ONU des intellectuels européens (Az európai értelmiség közös programja az ENSZ-ben) címmel: „Magyar testvéreink - írja - , bezárva egy halálerődbe, bizonyára nem is tudják, hogy a francia írók egyöntetűen felháborodtak. De igazuk van, ha azt gondolják, hogy most nem elég a szó, s nevetségesnek hat a hiú szánakozás a keresztrefeszített Magyarország körül. Az igazság az, hogy a nemzetközi társadalom [...] hagyja, hogy megöljék Magyarországot. Húsz évvel ezelőtt már hagytuk, hogy a Spanyol Köztársaságot lerombolják egy idegen diktatúra csapatai és fegyverei. A dicsőséges bátorság meg is kapta méltó jutalmát: a második világháborút.”"’ A továbbiakban gyengeséggel vádolja az Egyesült Nemzeteket, s azzal, hogy egy harmadik világháború felé sodorják a világot, s az írókat arra szólítja fel, hogy „felháborodásuk, szörnyű szomorúságuk és szégyenkezésük kifejezése helyett” pozitívan járjanak el az ENSZ-ben és kérjék, hogy a „közgyűlés ott helyben vizsgálja meg a népirtást, amelynek a magyar nemzet az áldozata”. Követelni kell a szovjet csapatok visszavonását, a bebörtönzöttek kiszabadítását, s „a magyarokból álló konzultációs szervezet létrehozását”, valamint bojkottálni kell az ENSZ-et, ha nem ragál erre a kezdeményezésre. Camus hozzáteszi, hogy a felhívás aláíróit 14 Essais, 1807. 15 Franc Tireur, 1956. november 9. 16 Franc Tireur, 1956. november 10. 175
