Cséve Anna (szerk.): A forradalom után. Vereség vagy győzelem? - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 10. (Budapest, 2001)
T. Erdélyi Ilona: Világos után - a bukás és az újrakezdés reménye
januári bevonulása után azonnal elfogták és csak május 22-én szabadult, amikor Görgey verette le kezéről-lábáról a vasat. Rónay Jácint látta, hogy „...a sokat szenvedett jó barát alig bírta lábát, mintha még most is bilincset csörtetne... megtörve, de élve” vitték Pestre.24 Czuczor júliusban sem menekült a városból, ekkor is elfogták és Kufstein várába zárták. A második menekülésről az országgyűlési követ, Hunfalvy Pál - aki július 9-én indult Pestről és öt nap alatt ért Szegedre, ahová a kormány menekült - így számolt be: „Örkény előtt valami csárdában háltam. Temérdek kocsi, egész családokkal... Kecskeméten szintén sok ember: valóságos népvándorlás. Szegeden már el nem férnek: táboroznak a város körül... Másnap Kecskemétről Izsákra mentünk... onnan Kiskörösre”25 Emlékíró társaihoz hasonlóan megrázó hitelességgel örökítette meg az utolsó hetek megpróbáltatásait: a szétesett kormány és hadvezetés egymásnak ellentmondó intézkedéseiből következett fejetlenséget, a kiéhezett, elcsigázott, lerongyolódott honvédcsapatok kálváriáját, akik még szörnyű helyzetüket is méltósággal viselték. Szegeden volt Rónay Jácint is, aki Kossuth harcra buzdításairól így vélekedett: „Szegedről nem indult meg Európa szabadsága, hanem az üldözött magyar hazafiak újabb vándorlása - s bujdostunk Arad felé”.26 (Kiemelés tőlem: T. E. I.) A Szegedre tartók között Szentesen még látták Vörösmartyt, Bajzát, Erdélyit, Vachott Sándort, Fényes Eleket.27 Közvetlenül az összeomlás előtt, augusztus 9-én jegyezte le Hunfalvy Szegedről menekülve: „Én pedig szomorkodom, látván, mint futos fel s alá a rémült nép... Jöttek számtalan kocsik poggyásszal, hadi készlettel s állami jószággal Váradról, s ugyanannyi ment Aradról Váradra. Gyönyörű marhafalkákat vertek fel Szalonta felé: a marha fáradtan és éhen bőgött, s másik órában ismét visszafelé hajtották. Éjjel nagy esőzés indult s tartott a rákövetkező napon is. Az út és híd romlott, a szekerek akadoztak: lárma, szitkozódás bőven: katona és ló lucskosan, fáradtan. Nem jó ilyen időben s ilyen alkalommal visszavonulást nézni. A kocsik számán elborzadtam. Ez »impedimentum« nagyobb vala, mint képzelhettem.”28 Rónay Jácint előtt az események „a hajdani Jeruzsálem-pusztulás” képét idézték: „Eddigi szomorú tapasztalataim után azt hívém, hogy van már fogalmam a kétségbeesett menekültek tolongásáról, de a világosi út túljárt mindenen, ami emlékezetemben élt. Ezernyi ember szemközt egymással, tört magának utat, gyalog, szekéren, aki hogyan tehette: reggeltől estig lépést haladtunk, néha- néha óranegyedekig kellett várnunk, míg az ember- és szekértömkelegből kibontakozhattunk, még lealázó szégyen is ért bennünket, mert útfelt egy sereg fogollyal találkozánk, kiket a legtarkább egyenruhákban, Világosról Aradra kísértek, úgy mondták, hogy ez utat már másodízben teszik, nem kellettek sem itt, sem amott!”29 Ugyanígy emlékezett 1849 nyarának-őszének 24 Rónay, 51,58. 25 Hunfalvy, 292-293. 26 Rónay, 63. 27 Bajza József családi levelei, I—II közlemény, közli dr. Bajza József, Itk, 1908, 457. 28 Hunfalvy, 328. 29 Rónay, 64. 71
