Cséve Anna (szerk.): A forradalom után. Vereség vagy győzelem? - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 10. (Budapest, 2001)

Szegedy-Maszák Mihály: Az újraértelmezés kényszere (Kemény Zsigmond két röpirata a forradalomról)

tartását.” Miskolczy Ambrusnak e minősítéséhez’ legföljebb annyit lehet hoz­zátenni, hogy Kemény felfogásától elválaszthatatlan a föltevés, hogy beolvadás­ra csakis az említett közösségeknél lehet számítani, már csak azért is, mert a többi nemzetiség külső támogatásra is számíthat. Magyarok viszont csakis a Kárpátokon belül élnek nagyobb számban, tehát a Habsburg-birodalom megszűnése esetén az következhet be, hogy a Kárpátokon túli államokhoz csat­lakoznak a történelmi Magyar Királyság területének egyes részei. A fejtegetésben ismételten szerepel a „magyar ajkúak” megjelölés. A társadalmi rétegződést keresztezi a nemzetiségi. Sarkalatos állítás, hogy „a földmíves is magát, mint magyart az egyenlők közt az elsőnek hitte, és már nemzetiségénél fogva arisz­tokratikus téren állott.” (217) A röpirat ellentmondást tételez föl nemzetiség és szabadelvűség között: az előbbit lényegében meglevő értékek őrzésével kapcsolja össze: „A nemzetiség inkább konzervatív, mint szabadelvű irány volt.” (237) Megelőlegezve Eötvös József legjelentősebb értekező munkájának egyik alapvető föltevését, a Forradalom után szabadelvűség és nemzetiség feszültségének jegyében taglalja az 1825 és 1848 közötti időszak magyar eseményeit: ,E két poláris erő egymást kölcsönösen leküzdő hatásából eredt, hogy a pártok néha igazságtalanok voltak a szabadság eszméje iránt a nemzetiség miatt, máskor a szabadság ígéreteiért elhanyagolták a hasznot, a nyereményt, mely a nemzetiség ügyének gyümölcsözen- dett vala.” (239) Kossuth elmarasztalásának oka az, hogy e feszültséget ő jóhiszeműen elhallgatta, pontosabban nem látta elég világosan: „A szabadság, mondá ő, akkora olvasztó erővel bír, hogy aki a szabadságot ígéri, a többi népfajok a szabad­ságért nemzetiségöket fogják odaadni.” (240) (forradalom és nemzetiség) Az 1848-ban kitört magyar forradalom értelmezését a röpirat két történeti áttekin­téssel készíti elő. Az egyik a megelőző magyar eseményeket rendszerezi, azzal a hallgatólagos előföltevéssel, hogy ezekből nem következett szükségszerűen már­cius 15-e. Különös hangsúllyal szerepel a vukovár-fiumei illetve pest-fiumei vasútvonal terve. Ez nemcsak, sőt nem is elsősorban Kossuth és Széchenyi álláspontjának szembeállítására, mint inkább arra szolgál, hogy kellőképp vilá­gossá váljék magyarság és más nemzetiségek viszonyának súlyossága. Ezután kerül sor az 1848 februárjában Párizsban kitört forradalom rövid jellemzésére. A nemzetközi távlat fölidézését az indokolja, hogy az olvasó megértse: az európai forradalmak nagyon nehéz helyzetbe hozták a magyar nemességet, hiszen saját kiváltságainak, (elő)jogainak fokozatos megszüntetése helyett azoknak hirtelen föladására kényszerítették: „A nemesség töméntelent és aránytalanul vesztett, de oly Hiedelemmel, oly tiszteletre méltó férfiassággal tűrte a 3 Miskolczy Ambrus, A zsidóemancipáció Magyarországon 1849-ben: Az 1849-es magyar zsidó­emancipációs törvény és ismeretlen iratai, Bp., Múlt és Jövő, 1999, 72. 39

Next

/
Thumbnails
Contents