Cséve Anna (szerk.): A forradalom után. Vereség vagy győzelem? - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 10. (Budapest, 2001)

Szegedy-Maszák Mihály: Az újraértelmezés kényszere (Kemény Zsigmond két röpirata a forradalomról)

ellentétesnek vélte. Ezért sém gondolta, hogy Franciaország követendő példának számíthat. „Párizs a megyéket nemcsak szellemi felsőségénél, de az érezeteknél fogva is mozgatja, miket a központról a vidékekre a Piraenektől a Rajnáig mindenfelé kiterjesztett.” (195) Kemény a francia hagyománnyal szemben olyan örökség érvényét hangsúlyozta, mely némileg az ugyancsak kálvinista neveltetéséi Emerson hirdette önmagára utaltság (self-reliance) eszményével rokonítható: „A táblabíró magára volt hagyatva. Ritkán nyert utasítást Bécsből vagy Pestről. A felülről jött figyelmeztetésekre nem is szeretett hallgatni.” (197-198)

A tényleges vagy vélt központban nem ismerhetik a helyi viszonyokat. A Forradalom után a centralistákkal ellentétben olyan hagyományt láttat a megye- rendszerben, mely „megmentette Magyarországot az abszolutizmustól”. (250) Mielőtt azonban egyértelmű igazságot tulajdonítanánk e megállapításnak, azonnal nyilvánvalóvá válik, hogy az idézett kijelentés az éremnek csupán az egyik oldalára vonatkozhat. A röpirat A falu jegyzője igazát is elfogadja: „A megye- rendszer eltűrte, hogy a politikai kérdések fölött megvesztegetett nyers erők határozzanak.” (250)

A hagyomány kettős lényegű. Egyfelől a kultúra nélkülözhetetlen előföltétele, másrészt rossz, elavult megszokások tárháza. Az érvelés nem fogadja el a Kossuthnak tulajdonított véleményt, mely szerint a megyék a kantonokhoz hasonlíthatók, de azt is sérelmezi, hogy „a központosítok bizonyos csalhatatlansági hitet tápláltak eszméik iránt”. (252)

(kommunizmus)

A bírálat a vakbuzgók ellen irányul: „a rajongóknak - kiknek száma óránként nő - doktrínáikban van hazájok, honszerelmök pártbuzgóságból áll.” (196) A röpi- ratnak egyik alapelve, hogy minden általánosítással szemben bizalmatlannak kell lenni. Tagadhatatlan, hogy e föltevésben sejthető némi pozitivista felhang. Ha a Világos utáni időszakban, mint forradalom utáni helyzetben, a pozitivizmus térhódításáról lehet beszélni, úgy Kemény röpirata e vonatkozásban akár kezdeményező erejűnek is mondható.

A vakbuzgóság bírálata során vetődik föl a többség zsarnokságának Tocqueville által megfogalmazott jóslata. A gondolatmenetnek ebben a szakaszában kerülnek szóba azok, akik „szocializmusról, majd kommunizmusról beszéltek”. (204) A figyelem középpontjában „a tulajdonos eszméjének jogossága vagy jogtalansága” (204) áll, a sarkalatos kérdésnek megfogalmazása pedig így hangzik: „A birtokos tulajdonosa-e birtokának, vagy az állományé minden tulajdon, és az addigi birtokos haszonbérlőnek, sőt többnyire bűnös haszonbérlőnek tekinthető?” (205)

36