Cséve Anna (szerk.): A forradalom után. Vereség vagy győzelem? - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 10. (Budapest, 2001)

Wolfram Siemann: Kémek a szabadságharc ellen. Államrendőrségi elnyomás az 1848-49-es forradalom után a Habsburg Monarchiában

lás aránya és jellege. A legnagyobb aktivitás a Monarchia egykor legnyugtalanabb forradalmi színterein rekonstruálható: pontosan a sorrendnek megfelelően Észak-Itáliában és Magyarországon, együtt Erdéllyel és Csehországgal. Bécset az ügynökök nem árasztották el, tudjuk, hogy különös nehézséget jelentett a megfelelő emberek toborzása. A titkosrendőri szolgálat ezúton megtapasztalható szervezetében egyértelműen érzékelhető a forradalom intenzív utórezgése. Az ügynökök telepítésének stratégiai hídfőállásait a rendőrségi igazgatóságokkal rendelkező nagy városok jelentették.2

Az a mód, ahogy az ügynökök szociális összetételét alakították, azt bizonyítja, hogy a lakosság valamennyi szociális rétegébe be kívántak hatolnia, rendkívül szerteágazó tevékenységre törekedtek, s nem csupán a politikailag aktív értelmiségiek kis köreiben és szalonjaiban. A lakosság a hétköznapok szintjén is megélhette a szigorú megfigyelés nyomasztó élményét: a bizalmatlanságot a kézművesekkel, kiskereskedőkkel szemben, a megalázó bánásmódot a kishivatalnokok és az irodaszolgák ellenében, a kávéházakban, a fogadókban és a hotelekben éppúgy, mint a szabadidőben és a szórakozás közben (például a színházban).

Az osztrák titkosszolgálat gondoskodott arról, hogy a felügyelet nyomasztó élménye a társadalom széles és mélyrétegeiben általánosan elterjedjen. Ez a lakosságra nehezedő általános nyomás határozta meg a Habsburg Monarchia rendőrállami karakterét, amint azt a népesség a mindennapok szintjén elementárisán megélhette. Ez még nem az a Monarchia volt, amely az agg Ferenc József irányítása alatt századvégi jellegét megalkotta volna, s ahogy azt Joseph Roth a Radetzky indulóban irodalmian ábrázolta. Ellenkezőleg, ez a neoabszolutizmus rendszere volt, amely a Német Szövetség más tagállamainak reakciós politikájához hasonlóan megakadályozta az emancipáció 1848-as forradalmak által elindított folyamatának kiteljesedését. Nem utolsósorban érvényes ez a megállapítás a nemzetiségek összbiro- dalomba történő demokratikus beilleszkedésének problémájára. Az 1849-es osztrák alkotmány ugyanis megalkotta a soknemzetiségű államnak azt a modelljét, amely a nemzetiségek konszenzusából nőtt ki. Alkotmány nélkül ez az állam azonban csak a leírt módon volt kormányozható, célirányosan elosztott ügynökök seregével és a bajonettek hatalmával.

Hegedűs Vilmos fordítása

2 A rendőrigazgatóságok: Bécs, Brassó, Brno, Essny, Fiume, Graz, Innsbruck, Kassa, Klagenfurt, Kolozsvár, Linz, Lvov, Ljubljana, Milánó, Nagyvárad, Nagyszeben, Prága, Pest, Pozsony, Salzburg, Sopron, Temesvár, Troppau, Trieszt, Velence, Zágráb, Zára.

33