Cséve Anna (szerk.): A forradalom után. Vereség vagy győzelem? - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 10. (Budapest, 2001)

Wolfram Siemann: Kémek a szabadságharc ellen. Államrendőrségi elnyomás az 1848-49-es forradalom után a Habsburg Monarchiában

lehetőség ehelyütt arra, hogy a rendszert totális teljességében ábrázoljam. Előadásomban a tettesek és az akciók konkrét bemutatására kívánok korlátozódni. Vizsgálódásom a Habsburg Monarchia térségére irányul.

A bécsi Haus-, Hof- und Staatsarchivban a 19. századi ügynökvilág története szempontjából egyedülálló forrásra bukkantam. Az anyagban olyan átfogó feljegyzés található, amely a teljes Habsburg Monarchiában 1853-ban szolgálatban álló valamennyi ügynököt felsorolja. Az adatgyűjtés kiterjedt valamennyi örökös tartományra: Alsó-Ausztriától Salzburgon, Tirolon, Csehországon, Magyarországon, Galícián, Erdélyen, Horvátországon át egészen Észak-Itáliáig. És hogy a kimutatás minél teljesebbé váljék, pontos mérleget készítettek arról is, mennyi pénz folyt be az egyes örökös tartományokban a titkos rendőrségi pénzalapokba. A Német Szövetség és a Habsburg Monarchia térségére vonatkozó összehasonlító feljegyzést nem ismerek, s nagy valószínűséggel nem is fog ilyen előkerülni. Az átfogó feljegyzés létrejöttét ugyanis különös esemény segítette elő: 1853. február 6-án Milánóban Giuseppe Mazzini forradalmi kísérletre vállalkozott. A megmozdulás az osztrák rendőrség irányítói szemében egy szerteágazó összeesküvés részeként jelent meg, jeladásként az 1848-as európai forradalmak újrakezdésére. S e véleményt olyan - egyébként egymástól teljesen különböző - kortársak osztották egybehangzóan, mint Kari Marx, illetve az államrendőrség tagjai. Előbbi londoni száműzetésében 1853. március 8-án a következőket írta a „New York Daily Tribune” hasábjain: „A milánói felkelés jelentős, mert tünete az egész európai kontinensen közelgő forradalmi válságnak.

Az ügy a továbbiakban egy önmagánál lényegesen drámaibb összefüggés részévé is vált, mivel mindössze 12 nappal a milánói felkelés után, 1853. február 18-án merényletet követtek el Ferenc József ellen. Egy szabólegény sebesítette meg, nem teljesen veszélytelenül. A gyilkossági kísérlet nyomán a Monarchia biztonsági szolgálatainál a legmagasabb riadókészültséget rendelték el. A bécsi legfelső rendőrségi hatóság vezetője, báró Johann von Kempen altábornagy pedig az eseményre hivatkozva a császárnál az államrendőrség teljes újjászervezését és központosítását kezdeményezte.

Eljött az ideje, hogy a létező ügynökökről mérleget készítsenek és megvizsgálják, kik bizonyultak mindaddig legeredményesebbnek. Kempen szigorú kritériumrendszert dolgozott ki. Olyan listák elkészítését követelte, melyek rovatokban rendszerezett, meghatározott kérdésekre válaszoltak. E listáknak tartalmazniuk kellett az ügynökök nevét, ál- vagy fedőnevét, melyet „Kriegsnamen”- nek kereszteltek el, továbbá korát, foglalkozását, családi állapotát, vallását, tulajdonságainak és képességeinek jellemzését, hogy hol teljesített korábban szolgálatot, tartósan vagy rendszertelenül foglalkoztatták, és mekkora összeggel díjazták. Mindent egybevetve, az 1853. április 30-i rendelet az ausztriai államrendőrség egészének átvilágítását vonta maga után. Az utasítás teljesíthetetlent 1

1 Kari Marx és Friedrich Engels Müvei, 8, 1851-1853, Bp., 1962, 510.

26