Cséve Anna (szerk.): A forradalom után. Vereség vagy győzelem? - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 10. (Budapest, 2001)

Kiczenko Judit: „Sötét vizek partján” Egy bibliai motívum története

Nabugodonozor kér ál fogságában Hatszáz és négyezer zsidók esének Szomoró bánattal, keserő sírással Édes hazájokból mind fogva vitetének. ”22

Az V. rész szerkesztése hasonló: a magyarok honfoglalás utáni „aranykor”-ának részletezése, majd a romlás és bűnhődés leírása, melynek oka, akárcsak a zsidóknál, az isteni kegyelemről való megfeledkezés volt:

„ Végezetre oztán miréjánk kihozó Basáival az hitetlen török császárt,

Mint ah zsidó népre és Jeruzsálemre Régen vitte vala az Nabugodonozort:

Minket es megvere és mi országonkat Mind elégetteté, dúlatá, raboltatá!

Az zsidó népeket isten foglylyá adá Régen babylóniai kerálnak Magyarokat adá törökök markába. ”23

Azért idéztem ilyen hosszasan e műből, mert ebben vélem a zsidó-magyar történelem analogikusságának tézisét elsőként részletezetten, kifejtve megfogalmazni, különös tekintettel az általam konkrétan vizsgált történelmi mozzanatra - a babiloni fogság körére - vonatkoztatva. Szilády Áron megállapítása szerint: „Azon verses maradványok közül, amelyek a hazai reformáczió korából származnak s a vallásos alaphanggal és tartalommal együtt a politizáló hazafiságot is költői tényezőként mutatják fel, ezt mondhatjuk legrégibbnek. Lehet, hogy vannak vele egykorúak, de az évszámmal kifejezett idő ennek biztosítja az elsőséget.”24 Úgy vélem, ekkortól, az „apokaliptikus idő”25-nek érzett és akként megélt időponttól eredeztethető ez a művészi szempontból egészen a XX. századig oly termékenynek tekinthető, motívumtörténetileg gazdag és folyamatosan mélyülő költői hagyomány.26 Intenzitása, amelyet nemcsak a korabeli felhasználás, hanem a későbbi korokra tett jelentős hatás története is bizonyít, több tényező együttes jelentkezésével magyarázható: a katasztrófaként megélt történelmi események, a vallási megújhodás igényének rendkívül erőteljes megszólaltatása, a reformáció energikus kezdete és a magyar nyelv váratlan és hihetetlen térhódításának egybeesése tette ezt a bibliai hivatkozást alapvetővé, állandósult jelentésűvé, amely ismételt és folyamatos beépítését a későbbi szövegekbe lehetővé és indokolttá tette. Szabó Lőrinc 1938-ban tartott - tanulmányom tárgya szempontjából is tanulságos - előadást a korszakról, amely „e gyászos kor első száz évének, az 1526 és a bécsi béke - 1608 - közti időnek

22 Uo„ 18.

23 Uo., 20.

24 Uo., 376.

25 Szabó Lőrinc kifejezése, forrását 1. a 27. jegyzetben.

26 Arany János bizonyíthatóan ismerte a művet, A magyar nemzeti vers-idomról írott tanulmányában hivatkozik Farkas Andrásra és művére: „... hogy végre a XVI-ik században Farkas András egész nagyobb költeményt, csupán a sorok és strophák rhytmusára támaszkodva közrebocsátani mert... arra mutatnak, hogy a rím iránti érzék nem volt kifejlődve régibb költészetünkben.” L. AJÖPM, 16.