Cséve Anna (szerk.): A forradalom után. Vereség vagy győzelem? - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 10. (Budapest, 2001)
Fehér M. István: Forradalom és rendszerváltás
próbálja kirántani a vereség okozta letargiából avagy lebeszélni a revánsra való nagyon is érthető törekvésről. Ebben a tekintetben a Forradalom utáni csakúgy, mint az egy évvel később született másik röpiratot, ugyanaz a szándék hatja át, e közös motívumot pedig talán az utóbbi írás egy tömör megfogalmazásával szemléltethetjük: „A forradalmak után - írja Kemény - két sztereotip kérdés szokott felmerülni... Egyik a teljes restauráció, másik az új lázadás... Ha segíteni akarunk magunkon”, hangzik a lényeges konklúzió, „mindkettőtől óvakodnunk kell.” (413) Kemény a rossz kérdésfeltevéseket igyekszik tehát elkerülni, s a helyes kérdésirányokat keresi, így már kezdetben, kiindulópontjánál fogva sem tagadhatunk meg a két írás szerzőjétől bizonyos filozófiai tehetséget, amennyiben ti. önmeghatározása szerint a filozófia a kérdezés művészete, s munkájának jó része a sztereotip kérdések kritikai felülvizsgálatában merül ki. A helyes kérdést ezek után Kemény kifejezetten mint kérdést - a következőképpen fogalmazza meg: „Hogy hazánk önállósága, mely a birodalom egységével teljes összhangzásba hozathatik, a legitimitás terén nyerjen az új viszonyokkal egyező megoldást: ez értelmes, ez népszerű kérdés.”(414)3 A két röpirat fő törekvése az, hogy számot vessen a kialakult helyzettel, a vesztes forradalom után számba vehető lehetőségekkel, a mélypontról való kilábolás esélyeivel. Ha innen szemléljük a dolgot, közömbössé válik az a kortársi gyanú, miszerint megírásukban a szerzőt alkalmasint személyes indokok vezethették, nevezetesen helyzetének könnyítése a forradalmi kormányban való hivatal betöltése miatt ellene folyó igazolási eljárásban, hiszen a helyzettel való reális számvetés egyénre éppúgy vonatkozhat, mint valamely közösségre, nemzetre. E bevezető megjegyzések után előadásom első, hosszabbik felében e két röpirat némely vonásával szeretnék kicsit részletesebben foglalkozni, második felében pedig az írásokat mai helyzetünkkel, a rendszerváltással igyekszem összefüggésbe hozni. Ha hozzáférést, elemzési szempontot keresünk Kemény e két írásához, mindenekelőtt tanácsos magát a műfajt kicsit nagyító alá vennünk. Egy politikai röpirat - s most eltekinthetünk attól, hogy röpirathoz, publicisztikához képest mindkét írás meglehetősen terjedelmes, igényében messze túllép e 3 Kemény filozófiához való viszonyának megítélése a hazai kutatók körében nem egységes. „Kemény 49 utáni írásában megvetéssel és gúnnyal tekint minden elvont-elméleti útkeresésre - írja Nyíri Kristóf nemcsak a szocialista elméletet utasította el, hanem a dilemma íöloldását ígérő minden elméleti formulát is." Nyíri Kristóf, A Monarchia szellemi életéről. Filozófiatörténeti tanulmányok, Bp., Kossuth, 1980, 37. Vö. még uo. 43. ,A gyakorlatias szempontot talán nem zátják ki - vélekedik ezzel szemben Szegedy-Maszák Mihály -, hogy [Kemény] fontosnak tartsa az elméleti igényt... »Azon követelés - idézi Keményt -, hogy le kell mondani a teóriáról, mert a fonák teóriák nagy veszéllyel járnak, az emberiség kezéből éppen ezen veszélyek elleni orvosszert ragadja ki, s mivel káros a tévelygés, tehát betiltja az igazság keresését.« Más kérdés, hogy idegenkedik az egyoldalúságtól... szívesen folyamodik vagylagos magyarázathoz, készpénznek veszi, hogy egyazon jelenség többféleképpen is értelmezhető...” Szegedy-Maszák Mihály, Kemény Zsigmond, Bp., Szépirodalmi, 1989, 305. L. még 312. „Már első önállóan megjelent röpirata, a Korteskedés és ellenszerei is tartalmaz általános igényű okfejtést." Az idézett Kemény-írás címe Szemelvények eljárásunk felől (1842) = Kemény Zsigmond, Korkivánatok. Publicisztikai írások 1837-1846. Bp., Szépirodalmi, 1989, 183.
