Cséve Anna (szerk.): A forradalom után. Vereség vagy győzelem? - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 10. (Budapest, 2001)

Jacqueline Lévi-Valensi - Katarina Kilani: Camus és az 1956-os magyar forradalom

politikusokért a forradalmat követő megtorlás idején, s biztosította őket szo- lidalitásáról. Mindez természetesen igazságérzetéből és a szabadság iránti szenvedélyes szeretetéből is táplálkozott; de nem csupán a humanista értékekért lelkesedő ember magatártását kell látnunk ebben, hanem a gondolkodóét, az íróét, aki hosszan elmélkedik, ír az ember történelemben játszott szerepéről.

Camus már 1945-től - amikor Európa megosztásának eredményeként a sztálini terror jut hatalomra a kontinens egyik felén — a Remarque sur la révolte (Megjegyzések a lázadásról)2 című írásában lefekteti a fent említett esszéjében kifejtendő elveket. Anélkül, hogy belemélyednénk A lázadó ember gazdag részleteibe - a művet egyébként megjelenésekor rosszul fogadta a baloldali francia értelmiség, főképpen Sartre és a Temps Modernes csapata - felvázoljuk a Camus-i lázadásról és forradalomról szóló elmélet néhány alappillérét. A történelmi lázadás központi gondolata az, hogy amikor a forradalmárok hatalomra jutnak, vagyis amikor a forradalom sikeres lesz, az despotizmusba torkollik; elfelejtkezik alapjairól, az igazság és a szabadság utáni vágyról, és erőszakkal új rendet hoz létre, nem tűri az ellentmondást, eltöröl minden ellenzéket; elvont rend ez, melyben a hús-vér ember megsemmisül, s mely nem ismer el más értéket önmagán kívül: „Amikor a forradalom az egyetlen érték, nincs többé jog, csak feladatok vannak.”3 A forradalom pedig, mely egy igazságos célért való lázadásból született, végül létrehozza az állami terrort; „Minden modern forradalom az állam megerősödését szolgálta. 1789 Napóleont hozta, 1848 III. Napóleont, 1917 Sztálint...”4

Camus gondolatmenete szerint, amikor Prométeusz, a lázadó ember mitikus szimbóluma legyőzi Zeuszt, megváltozik az identitása: „Prométheusz istenné lett, de egyedül lett isten, az emberek magányossága fölött uralkodik. Zeusztól nem hódított el mást, csak a magányt, meg a kegyetlenséget; nem Zeusz lesz, hanem Cézár.”5 Camus lebontja az átalakulás folyamatát: „Perlekedés, szakadatlan harc, polémia, kiközösítés, kirótt vagy elszenvedett üldözés mind távolabbra sodorja a szabadságra és testvériségre vágyó emberek álmát, az emberiség államát, s a helyén támadó űrben történelem és hatékonyság emelkedik a legfelső bíróság rangjára: elérkezett a perek világa.”6

A pereknek ebben a világában „a hatalmas” szükségképpen ártatlan, „az elítélt” pedig szükségképpen bűnös, hiszen legyőzték. A szerepek néha felcserélődnek, mivel a világ egy helyben forog. A mű egyik részlete jól mutatja, hogy már 1956 előtt is érdekelte Magyarország: „De előfordul, hogy akik ítélkeznek - például Rajk - egy szép nap maguk is sorra kerülnek, kimondják felettük az ítéletet. Azért vajon, mert nem értelmezték helyesen a történelem üzenetét? Rajk bukása és halála ezt bizonyítja.” 7

2 A szöveget 1945-ben adta ki az Existence-ban Jean Grenier (Gallimard), bár a kötet már 1944-ben kiadásra kész volt.

3 A lázadó ember, 191.

4 Uo., 206.

5 Uo., 278.

6 Uo., 274.

7 Uo., 276.

172