Cséve Anna (szerk.): A forradalom után. Vereség vagy győzelem? - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 10. (Budapest, 2001)
Kríza Ildikó: Hősök és mítoszok a szabadságharc után a magyar néköltészetben
A magyar szabadságharc tiltott folklórja 1849 után a passzív ellenállás része lett. Politikai állásfoglalást jelentett, ha valaki Kossuth-dalokat énekelt, Kossuth-szakállt növesztett, Kossuth-kalapot hordott, vagy pipáján Kossuth képe volt kifaragva. Az első jelentős gyűjtemény8 még kis példányban jelent meg és hatása sem volt számottevő. A millennium idején számos népszerűsítő könyv jelent meg dicsőítve a szabadságharcot, sőt tankönyvi anyagként, ponyvák közvetítésével egy-egy monda, dal széles körben ismertté vált. Terjedése a millenniumi ünnepségek és kiadványok segítségével tovább erősödött. Az osztrák-magyar közös hadseregben a múlt század végén szabad volt énekelni a Kossuth-nótákat és egyéb mozgalmas katonadalt, indulót, amelyek eredete a szabadságharchoz kötődött, így a katonaélet továbbélés és a variálódás fészke lett. Ekkor került Kossuth helyébe Ferenc József neve. A század- fordulóra elfelejtkeztek a Habsburg ellenes csatákról, a véres megtorlásról, és a császár neve az idealizált, szeretett uralkodót idézte a dalokban, mondákban. A szabadságharc költészetének terjesztésében szerepe volt az I. világháború utáni éneklési di varnak. A két háború közti időszakot tekintve nem szabad lebecsülni a munkás dalárdák és a Gyöngyös bokréta mozgalom énekkarainak repertoárját. Az ő közreműködésükkel még inkább idealizálódott a szabadságharc költészete, vagy annak tartott hagyomány. Ekkor már tipikus monda és dalköltészet kötődött a hajdani eseményekhez, eltávolodva az eredeti forrásoktól. Jól megfigyelhető ez a centenáriumi év előtt folytatott gyűjtésekben. 1948 után, a fordulat évét követően a vidékre járó agitátorok nyitott autón utazva országszerte kötelezően harsogták a szabadságot, győzelmet sugárzó 48-as dalokat, magyarságtudatot teijesztő énekeket, köztünk olyant, amely már a keletkezés pillanatában sem volt 48-as keletkezésű.9 A hagyomány alakulásának fontos ténye, hogy körülbelül ugyanaz a szöveg időről időre népszerű legyen. A 48-as folklórról ezt bizton elmondhatjuk. Voltak időszakok, amikor a pozitív hősöket Kossuth, Petőfi mintájára képzelték, róluk elnevezett intézmények miatt fokozottan rájuk irányították a figyelmet. Az ideológiai elvárás még Táncsicsot is közéjük sorolta, de népköltészeti vetülete nem ennek megfelelően alakult. Az erőltetett Kossuth-kultusz formális maradt azon a helyen, ahol nem volt kellő háttere, megmaradt viszont sok lokális folklór, pl. Damjanichné tisztelete Isaszeg környékén vagy a névtelen szereplőkről szóló hagyomány Pákozdon. A szabadságharcról szóló szájhagyomány az ország különböző részében nem egyforma súllyal jelent meg. Az okok itt is összetettek, de százötven év távlatából különösen azt a tényt szeretném hangsúlyozni, ami a ha-gyományápolással függ össze. Azon a vidéken, ahol a kiegyezés után létrejöttek a honvédegyletek, ahol emléktáblát, szobrot, obeliszket állítottak az események színhelyén, ott a hivatalos ünneplési módtól eltérő emlékanyag is fennmaradt. Még inkább megmaradtak az emlékek ott, ahol volt egy olyan személy, aki relikviákat gyűjtött és az évfordulók alkalmával a helyi hagyományt beleépítette az országos programokba.10 8 Zsilinszky Mihály, Kossuth a magyar nép szívében és költészetében, Pest, 1868. 9 A „Gábor Áron rézágyuja...” kezdetű dalt 1948-ban a fényes szellők nemzedéke a honvédelmi miniszter dicsőségre Farkas Mihály nevével énekelte. 10 Cegléd, Isaszeg, Pékozd, Ozora stb. települések környékén gyűjtött néprajzi anyag színesebb, mint ahol az emléke ápolására nem volt lehetőség (Branyiszkó, Világos). A Ceglédi Százas Küldöttség jelentősége túlnőtt a város határain. V. ö. Kriza, i. m., 61, 88, 137. 136
