Cséve Anna (szerk.): A forradalom után. Vereség vagy győzelem? - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 10. (Budapest, 2001)

Guy Rosa: Victor Hugo: „Mi a száműzetés?”

támasztja alá és konkrét tartalommal tölti meg. A költőnek a nyelv, a művészi ábrázolás területén kell megvalósítania azt, amit a forradalom a politika és a társadalom terén hajtott végre, vagyis a költészetben is az egyénnek kell átvennie azt a szerepet, amelyet a forradalom előtt a különböző közösségek (a család, a céh, az egyház, az Udvar, a város vagy a Sorbonne) töltöttek be. Ha tehát a költő mint egyén teljes egészében saját mondanivalójának az alanya, érthető, hogy a költői beszéd is felveszi azt az abszolútum-jelleget, amelyet az alany magának követel, a szerző pedig, hacsak nem akar nyíltan szembeszállni Istennel - mert akkor Sátán vagy Prométheusz lesz belőle - eggyé válik vele vagy prófétaként szolgálja. Annak az Istennek, akit Hugo ismert, már voltak prófétái, sőt, még egyháza is, ami nem kis zavart okozott, hiszen a romantikusok inkább Mózessel azonosultak. 1851-ben a Köztársaság halála, s tőle elválaszthatatlanul, a Köztársaság eszményítése, valamint a száműzetés, amely ezt az eszményt az írásban váltja valóra, megnyitja Hugo előtt az ígéret földjét. Ahhoz, hogy ezt az új helyzetet felismerje, elég volt intelligenciája; ahhoz azonban, hogy el is foglalja, sőt, meg is tartsa (vagyis hogy érvényességét biztosítsa), már zsenialitására volt szükség.

Lőrinszky Ildikó fordítása

134