Cséve Anna (szerk.): A forradalom után. Vereség vagy győzelem? - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 10. (Budapest, 2001)
Guy Rosa: Victor Hugo: „Mi a száműzetés?”
Ez az Hernaniban rejlő új gondolat vagy inkább a száműzetés tapasztalatából levont következtetés gyakran megjelenik az életműben, de sokszor az élet mindennapjaihoz közvetlenebbül kapcsolódó levelekben is. 1855-ben Hugo ezt írja unokahúgának, Marie-nak, aki belép a karmelita nővérek rendjébe: „Drága gyermek, hamarosan megteszed azt a döntő lépést, amellyel az ember kilép a világból. Száműzött leszel, akárcsak én; Téged a hit, engem a kötelesség vezérelt.”21 1856-ban Edmond About-hoz címzett levelében ezt olvassuk: „A száműzött tulajdonképpen halott. Már-már síron túli tanácsokat adhat”.22 Villemainnek pedig ezt írja: „A száműzetés nemcsak Franciaországtól szakított el, hanem szinte az egész világtól, s vannak pillanatok, amikor úgy érzem, halott vagyok, és már most is azt a nagyszerű és fenséges életet élem, amely a túlvilágon várja az embert”.23 Az érzés, hogy élőként halottá vált, nem a száműzött elmélkedésének tartalmát jelenti, csak a formát, amely lehetővé teszi, hogy minden nap bejárja azt a misztikus utat, amelynek végső célja nem lehet más, mint Isten - „Az óceán körülölel és végtelen álomba ringat, olyan vagyok már, mint egy alvajáró a tengeren... s lassanként egész életem nem egyéb, mint tanúságtétel Istenről” —,24de amelynek tartalmát és hangulatát a száműzetés mindennapjainak konkrét körülményei határozzák meg: a tiszta lelkiismeret (melynek biztosítéka a tudat, hogy a jó ügyért vállalt áldozatot), a korlátlan autonómia szabadsága (hiszen az, akit törvényen kívül helyeztek, csak saját belső törvényeinek engedelmeskedik),25 a természetben való feloldódás (mely ott áll menedékként az előtt, akit kitaszítottak az emberek közül), de ugyanakkor közvetlen kapcsolat az egész emberiséggel, most, hogy a társadalmi közvetítők megszűntek. Ez a száműzetés extázisa. A művekben gyakran látunk erre példát - gondoljunk Myriel püspök vallásos szemlélődésére a kertben, vagy Gwynplaine elmélkedéseire egy feljegyzés azonban, amely pusztán a pillanat örömét rögzíti, a valóságban átélt élményről tanúskodik: „Itt vagyok, a szobámban két szék, faágy, az asztalon papírköteg, az ablakot szünet nélkül rázza a szél; a kertemben négy virág, Catherine tyúkja tépdesi őket, míg Chougna, a kutyám, a fűben ás és vakondok után kutat. Élek, vagyok, szemlélődöm. Az egyik pólus Isten, a másik a természet, középen az emberiség. Minden egyes nap a gondolatok új mennyboltját teríti fölém. Képzeletem előtt kibontakozik az álom végtelenje, s én gondosan megvizsgálom gondolataim összes csillagképét.”26 Nem csoda tehát, hogy egy másik, ugyanebből a korszakból való feljegyzésben Hugo megállapítja: „Egyre inkább érzem, hogy a száműzetés jó. Az utóbbi három évben úgy érzem, hogy - a művészetet nem számítva - az élet igazi csúcsára jutottam. Már csak ezért is köszönetét kellene mondanom Bonaparte úrnak, aki száműzött, és Istennek, aki kiválasztott. Lehet, hogy száműzöttként fogok meghalni, de több vagyok, mint aki voltam.”27 21 1855. július 22. 22 1855. december 23. 23 Levél Villemainnek, 1856. május 9. 24 Levél Frantz Stevens-nek, 1856. április 10. 25 E téma átszövi a Fenyítések című kötet verseit, de a levelekben is gyakorta felbukkan. L. például a következő részletet egy Louise Colet-nak írt, 1857. március 17-i levélből: „Úgy látom, hogy a franciák otthon most igen boldogok. Akloáka boldogsága ez, de mégiscsak boldogság. [...] Nem irigylem ezt a boldogságot, szeretem a száműzetést. Zord, de szabad.” 26 Carnets, albums, journaux = (Euvres completes, IX, 1148.
