Cséve Anna (szerk.): A forradalom után. Vereség vagy győzelem? - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 10. (Budapest, 2001)

Guy Rosa: Victor Hugo: „Mi a száműzetés?”

nagyvilági élet állandó nyüzsgéséhez és csillogásához. Brüsszelben a szám- űzöttek külön kis társadalmat alkottak, Jerseyn már legfeljebb száz francia menekült volt,9 Guerneseyn az összes nemzetet egybevéve 75, az 1859-es amnesztia után alig egy tucat, s van valami szomorú, már-már szívszorító abban, ahogy Hugo rendkívül udvarias hangú levelekben egy-egy sokszor egészen közeli barátja látogatásáért esdekel. Emellett rájuk nehezedik a kudarc érzése és céltalannak látott életük üressége. Amikor Franşois-Victor már egészen korán „befalazott jövőről” panaszkodik, apja legfeljebb valami elvont messianizmus bizonyosságával vigasztalhatja: „Ne beszélj befalazott jövőről! A jövő csak akkor állíthatna falakat elétek, gyermekeim, ha falakat húzna a fejlődés, a demokrácia, a szabadság elé is!”10 11 Később ezt írja: „Nem vagyok [...] türelmetlen, csak szomorú; szenvedek a várakozástól, de várok, és tudom, hogy a várakozás jó.”11 S végül ott van a család, mely a társadalmi élet táptalajától elszakítva fulladozik s hamarosan megtörik, összeroppan. Hugo azt hitte, a száműzetés alatt egyesítheti a családot, s ott tarthatja őket maga körül: „Amikor újra együtt leszünk - írja Brüsszelből -, verseket írok majd, kiadok egy vaskos kötetet, kiöntöm a szívemet, és úgy hiszem, csodálatos órákat fogunk együtt tölteni. Jaj, csak már ott tartanánk!”12 A feleség nem várja meg az amnesztiát, egyre hosszabb időre szökik Párizsba vagy Brüsszelbe; a fiúk anyjuk távollétét kihasználva maguk is útnak indulnak - „a ház a tiéd, egyedül lehetsz benne”'3 - és ismerjük Adele H. fejvesztett menekülésének történetét. Az emigránsok közössége, mely a családot és a társadalmat hivatott pótolni, meggyengül, az amnesztiák hatására mindenki a hazatérésben bízik, keserűvé teszi őket a nyomor, megosztja őket a gyanakvás és az irigység - minden negyedik emigránsban besúgót gyanítanak14 - s végül szétforgácsolódik a politikai vitákban, amelyek a valóság talajától elszakítva, a megszólított és az egyetlen hiteles bíró (a nép) távollétében öngyilkos veszekedésekké fajulnak. Amikor Hugo csodálkozik, hogy egyik emigráns társa Bilbaóban szeretne letelepedni, és nem Barcelonában, ahol pedig sok francia él, a távozó így válaszol: „Éppen ezért megyek Bilbaóba.”15 Nem szabad megfeledkeznünk arról sem, milyen fojtogató volt ez a kicsiny és zárt, barátságos, ám merev és prűd emigránsközösség,16 és arról sem, mekkora

9 Hugo lánya azonban még az érkezés napján feljegyzi naplójába: „Jerseyn az egyetlen ismert személyiség Le Flö tábornok.”

10 Victor Hugo levele fiához, Francois-Victorhoz, 1852. április 14.

11 Levél Mme de Girardinnek, 1855. január 4.

12 Levél Adéle-nek, 1852. május 17.

13 A mondatot Hugo jegyzi fel naplójába 1858. október 3-án, szó szerinti idézetként, kommentár nélkül. (Agendas de Guemesey, = HUGO, CEuvres completes, szerk. J. Massin, XX, 1456.). Tíz évvel később tényleg egyedül marad a házban: „Szeretném, ha mindannyian visszatérnétek ebbe a szegény Hauteville-House- ba, olyan üres nélkületek. Szívemre sötét árnyék vetül, amikor belépek az üres szobákba.” (Levél feleségéhez, 1867. november 22.)

14 A legismertebb az 1854-es Heurtebise-ügy és Hubert lelepleződése 1853-ban, de még számos hasonló esetet lehetne idézni. Hubert történetét maga Hugo jegyzi fel, 1. Choses vues. Le Temps présent V, Affaire Hubert = CEuvres completes, „Histoire”, Laffont-Bouquins, 1987, 1261. és skk. L. még a következő jegyzetet és Hugo meghatározását: ,A száműzöttek közössége besúgók és hősök keveréke; kitűnő erőleves, amelybe Bonaparte úr belekeverte a mocskát.” (Le Journal d’Adélé Hugo, III, 160.)

15 Le Journal d’Adélé Hugo, III, 304.

16 Hugo gyakran mulat ezen, a száműzöttek azonban sokszor egészen abszurd vitákba bonyolódtak; volt, aki

például azért nem akart színházba menni, mert nem volt hajlandó felállni a God save the Queen felhangzásakor. . . -