Kalla Zsuzsa (szerk.): Az irodalom ünnepei. Kultusztörténeti tanulmányok - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 9. (Budapest, 2000)
II. Ünnep és nyelv - Rákay Orsolya: A magyar nyelv ünnepe? A Marczibányi-jutalom első két kiosztása
téltől eltekintve minden díjazott valamilyen nemes célra ajánlja fel jutalmának összegét, de ha mégis megtartja, akkor is csak a fényes megtiszteltetést, a kiválasztottságot, a díjátadás méltóságteljes körülményeit, szimbolikus ajándékvoltát hangsúlyozza. A pénzt csak a lemondás, a felajánlás oldaláról, áldozatként említik meg. „A nemes Virtus: maga ő magának Bére, jutalma", írja Virág. Kis Jánoshoz, aki cikket írt az írók jutalmazásáról78 (és szégyenteljesnek tartotta, hogy a múzsát „béres szolgaként szegődtetik" a közönséghez, a Helikonon kenyerüket keresik, azaz pénzért írnak némelyek) Berzsenyi episztoláját írt, s ebben Fejérhez hasonló érzékletes képet festett az ideális, „virtusos" írói magatartásról. Az „igaz virtus feláldozza magát, S nem kér senkitől érdeme jutalmát, Mert azt magában érzi. A bajnok mosolygva rohan a halálnak; Hogy vére gyümölcsöt teremjen honjának, Éltét örömmel végzi. //A bölcs kebeléből szívét kiszakasztja, Néma falak között hervad arculatja, Fejét mély gond epeszti. Álmatlan szemei mécsekkel virradnak; Kizárja örömit a ragyogó napnak, Az áldást úgy terjeszti. / / Barátom! érzed-é? Képed festegetem, De el nem érheti eléggé ecsetem Az eredeti szépet."79 Berzsenyi kultúrafelfogásának spártai vonásaira emlékeztető módon, ősi erényeket továbbéltető „tékozló puritanizmusként", önmegtagadó bőkezűségként jelenik meg az irodalmi virtus.80 Vagy jutalom, vagy érdem - a kettő együtt nem megy. Vagy mégis? Mintha - Viala kifejezésével élve - a jutalmazás, a támogatás, az „áldozás" mindkét fél részéről egyfajta szimbolikus „pénzmosás" lenne. Hiszen nem ez az igazi jutalom, ez csak a kiválasztás jele, amely a földöntúli értékek hordozóinak lehetővé teszi az önmagában értéktelen földi létezést és így az igazi értékek világára nyíló ablak-szerepük betöltését. „Ők a Nemzeti Cultura fő mívesi, a szükséges tudománynak tolmátsai, ők készítenek azon Nemzetnek, mellynek tagjai, fény-koszorút, hogy ő a ditsőséggel tündöklőknek polczára léphessen"8 , írja Fejér György. Egy korábbi tanulmánya szerint „a természet a tudósokon keresztül nyilatkozik meg, ő általok, mint hajdan a Félistenek, és Bajnokok által, menti, tisztittya e világot a szörnyektől, a tévelygéstől, igazságtalanságtól, s t. e f." E modern hősök, újkori szentek és aszkéták igazi jutalma az utókor örökkévaló emlékezete, ez az igazi megtiszteltetés: a szerzőknek szóló túlvilági igazságszolgáltatás. Ebből a szempontból a vagyonos hazafiak sokkal kedvezőtlenebb helyzetben vannak, mint „szellemi tehetős" társaik, de ha megfelelő célra használják virtusromboló vagyonukat, ők is átjuthatnak a tű fokán. Marczibányi tette „példa lészen a' Gazdagoknak, hogy javaik egy részét a' Haza boldogítására szenteljék; minthogy így magoknak maradandó ditsősséget" szerezhetnek,82 amint „Hazai Literaturánknak ama Nagy Maecenássa" cselekedett, ,,a' kinek Neve, és jeles Intézete, méltó a' halhatatlanságra."83 Emlékbeszédében Toldy biztosítja a nemzetet, hogy Mar- czibányinak sikerült azt az örökkévalóságot elnyernie, melyre alapítványa szövegének kezdete szerint törekedett. Szívképző repülőírások szerzői és tisztesség dandárjainak címjei Az archaikus gazdaságban, olvashatjuk Bourdieu-nél, a hírnév, a becsület, a presztízs, azaz a „szimbolikus tőke" éppolyan, ha nem nagyobb érték, mint a valóságos, s éppúgy felhalmozás tárgya. Az a vágy, amely a civilizáltság fokának emelkedésétől, a kultúra fejlődésétől azt várja, hogy a nemzet dicsőségének „feljebb pontjára" emelkedjen, s az idegenek elismerésében gyarapodva 80
