Kalla Zsuzsa (szerk.): Az irodalom ünnepei. Kultusztörténeti tanulmányok - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 9. (Budapest, 2000)
II. Ünnep és nyelv - Rákay Orsolya: A magyar nyelv ünnepe? A Marczibányi-jutalom első két kiosztása
A pénzügyek akkor is szemünkbe ötlenek, ha az autonómia oldaláról közelítjük meg a problémát. A Marczibányi-jutalom minden szimbolikussága mellett elég tekintélyes pénzösszeget jelentett, s ez a vizsgálódás előterébe állítja az irodalom díjazásának illetve díjazhatóságának, megfizethetőségének a kérdését is. Bizonyos értelemben éppen az jelenti a modern irodalmi élet megjelenését, hogy az írók hivatásossá válnak, vagyis nemcsak az irodalomnak, de (legalább részben) az irodalomból kezdenek élni.17 Kezdettől megfigyelhető azonban az is, hogy az anyagi vonatkozásokat általában nem tekintik egyenértékű cserének, vagy netán méltányos árnak, hanem inkább (az összeg és az erőfeszítés nagyságától függően) valamiféle juttatásnak, jutalomnak, segélynek, ajándéknak. A szimbolikus és az anyagi javak ilyen keveredése jellemző az irodalom Alain Viala18 által elemzett „jutalmazási rendszereire"; a klientúrára, a mecénási kapcsolat különböző formáira és bizonyos mértékig az akadémiákra is. Talán legfeltűnőbb az ünnepséget biztosító mecénás figurájának elmosása, jobban mondva kiterjesztése a nádorra. Az akadémiai és a mecénási forma sajátos keverékének tűnő Marczibányi-alapítvány eljárásának elemzése Viala átfogóbb, történeti tipológiáját szem előtt tartva is érdekes feltevésekhez vezethetne, de most csak ezt a különös „szellemképességet" szeretném közelebbről megvizsgálni, mivel ez fontos láncsszemnek látszik a mecenatúra központivá, államilag elfogadottá-támogatottá alakulásában és így az „írói nevezet tisztelt- té válásában" is. Úgy tűnik tehát, hogy a kiválasztott két Marczibányi-ünnepség a (legitim) irodalmi autonómia, a professzionalizálódás és a jutalmazás, a nemzet, a nyelv, az ideológia és a kultusz, valamint az elbeszélés, a metafora és az allegória kaotikus keresztmetszetében foglal helyet. Dolgozatom e szövevény néhány szálának meglazítására tett kísérlet. Példáknak szent gyöngysora Az újabbkori irodalmi kultusz története mindamellett valószínűleg nagyon nehezen lenne elválasztható a nemzet allegóriájától, hiszen nálunk (ahogy sok más helyen) történetileg is szorosan öszefügg az irodalmi hivatásosság és intézményrendszer kialakulása a modern nemzet létrejöttével. E történetek elmondásához olyan közegre volt szükség, amely „bizonyítja", illetve kialakítja a folyamatosságot, a „nagy példák" és hagyományok követésének hangsúlyozásával lehetővé teszi a „mindig is" tekintélyének és a rendszer felépítéséhez szükséges szilárd(nak érzett) közös talajnak a birtoklását. Ezt a közeget az anyanyelv újfajta értelemezésében találják meg, amely immár nem pusztán olyan értelemben jele a nemzetnek, hogy felismerhetővé teszi tagjainak összetartozását (amivel persze az is együtt jár, hogy bizonyos mértékig újraértelmezik a nemzet tagjának fogalmát), hanem jelzésként, egyfajta indikátorként a nemzet aktuális lelki-szellemi állapotát is mutatja, illetve visszahat arra. Az ünnepi beszédekben is számos példát találhatunk erre, pl. „Úgy tekénti minden tsinosabb Nemzet hazai nyelvének virágzását, mint a' Nemzeti Fennállás' és Tudományos Előmenetel' leg szembetűnőbb Tanú Bizonyságát. A' hol enyészik a' Nemzeti Nyelv, enyészik ott maga a' Nemzet is."19 „Az Anyai nyelv az Haza szeretettől elosztozatlan, vele együtt jár, és szorossan öszvekaptsolta- tott."20 „... mihelyt valamely Nemzet anyai Nyelvét elenyészni engedte, azonnal léteiét is elvesztette; sőt még az ősz régiség hódolói is, mikor valamelly 70
