Kalla Zsuzsa (szerk.): Az irodalom ünnepei. Kultusztörténeti tanulmányok - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 9. (Budapest, 2000)

IV. Ünnepi hagyományok születése - Kerényi Ferenc: A Petőfi-kultusz korai szakaszának szociológiájából (1844-1867)

a János vitéz több részletébe, arra nézve pompás esettanulmánnyal rendelkezünk Biernaczky Szilárd tollából.7 Itt és most csak annyit jegyzőnk meg, hogy az említett szerzők és művek mind felbukkannak Petőfi szellemi szemhatárán is. A recepciót nagyban segítette, hogy a fiatal költő maga is több alkalmi verset írt, és a megélt szituációk számát helyzetdalai is szaporították. Vonatkozóan érdekes textológiai adalékkal szolgált az 1996-ban előkerült Ibolyák című 1843-ból való autográf versesfüzet, amelyben a Disznótorban közismert indítása („Nyelvek és fülek .... csend, / Figyelem!") helyett a baráti társaság együtt- létének hangulatát még jobban őrző verskezdet található. „Csend körünkben, csend és / Figyelem!"8

Természetes jelenség tehát, hogy a mezővárosi-falusi értelmiség „Csokonai redivivus"-t látott a népdalköltő Petőfiben; életképeit, bordalait, helyzetdalait, tájköltészetét és hazafias líráját azonnal be tudta fogadni, hiszen az életmű e hányadában saját „alkalmazott literatűrá"-jának magasabbrendű kiteljesedését ünnepelte. Az sem csodálható, hogy a későbbi Petőfi, a Felhők, Az apostol poétája már korántsem élt ennyire körükben, mint ahogyan az asszonycsúfolókon szórakozó, olykor trágár férfi társaságban a házastársi líra sem talált igazán értő közönségre. Jól szemlélteti ezt a Felvidékről az Alföldre átszármazott kecskeméti tanárköltő, Bulcsu Károly verse az 1850-es évekből, amely a Duna és Tisza címet viseli, és amelyben az előbbit, az „európai" folyót Vörösmarty poézisé- vel állította párhuzamba, míg a Tiszát így jellemezte: „Mintha részeg lenne Tokajnak borától / Tétovázó útja a Tisza folyónak, / Hogyha tűzbe jő a délibáb lángjától, / Habjai a fénnyel összecsókolódnak. / Jaj de oly szomorú-csendes nyári éjben / Ha partján az árva furulya megszólal / S visszhang sír rá a füle- milék énekében! ... / Petőfi lelke száll a Tisza folyóval..." 8

1849 után, amikor az irodalmi nyilvánosság szűkebb körre szorult vissza és a magánszférában talált menedéket, ezekre a kompániákra szintén az értékőrzés, az átmentés, a továbbéltetés feladata várt. (Gondoljunk például Az 1849 utáni Petőfi-recepció és kultusz egyidejű műhelye: balra a nagykőrösi professzorház, Arany János lakása 1855 és 1860 között, jobbra a nagykőrösi ref. főgimnázium. Vasárnapi Újság 1882.

201