Kalla Zsuzsa (szerk.): Az irodalom ünnepei. Kultusztörténeti tanulmányok - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 9. (Budapest, 2000)

III. Ünnep, irodalom, kisajátítás - Lakner Lajos: Irodalmi kultusz, identitás, legitimáció

fontos számukra a szónoklat, az ünnepi beszéd, s a fogalmi nyelvvel szemben miért uralja tanulmányaikat is a retorikai nyelv. Nem azt nézzük pusztán, ho­gyan lesz értelmi világuk rendező elve az érveléssel szemben a hit, hanem azt is, hogyan próbálják hitüket fenntartani, igazolni és intézményesíteni. Irodalmi kultusz és életvilág A továbblépéshez célszerűnek látszik beemelni a szociológia életvilágfogal­mát.22 Ennek oka, hogy az életvilágban zajlanak mindazok a folyamatok, ame­lyeknek - ahogy a fentiekben láthattuk - a kultuszelemzések kitüntetett szere­pet tulajdonítanak. Nem mutatjuk be a különböző életvilág-fogalmakat, hanem a Habermas által kidolgozottat - zárójelbe téve az életvilág rendszerrel szem­beni emancipatorikus funkcióját, melyet Habermasnál (és másoknál is) ka­pott23 - vesszük alapul. Még pedig azért, mert Habermasnak sikerült a külön­böző szociológiaelméletek életvilág-fogalmát oly módon ötvöznie, hogy egy­részt a mindennapi életen túli értelmi világok elemezésére is alkalmas legyen, másrészt az életvilág három szerkezeti összetevőjét (kultúra, társadalom, sze­mélyiség), össze lehessen kapcsolni. Ezek pedig a kultuszkutatások számára is nélkülözhetetlennek látszanak. Az első esetben arról van szó, hogy a minden­napi élet koncepciójának életvilág-fogalma a benne résztvevők narratív ábrá­zolásának a megértéséhez nyújt segítséget, a mindennapokban lejátszódó ese­ményeket érinti, de nem teszi lehetővé, hogy az életvilágot egészében ragadjuk meg. Ennek az az oka, hogy mindennapi életben az életvilág „kontextusnak látszik, amely - miközben lehatárolja a mindenkor adott helyzet relevancia tar­tományát - e helyzeten belül kivonja magát a tematizálás alól." Épp ezért az itt használt életvilág-fogalom nem ad lehetőséget arra, hogy magyarázatot talál­hassunk az életvilág újratermelődésére, dinamikájára, sem arra, hogy össze­kapcsoljuk a szociális világ rendszereivel és alrendszereivel. Márpedig - s ez­zel már a második kérdésnél vagyunk - ha arra vagyunk kíváncsiak, hogyan teremtik meg a közösségek újra és újra identitásukat, hogyan alkalmazkodnak a társadalmi-történelmi változásokhoz, akkor olyan fogalomra van szüksé­günk, mely az életvilág egészét megragadhatóvá teszi. Ha tehát nemcsak azt szeretnénk tudni, hogyan használják fel az egyének az életvilág által rendelke­zésre bocsátott tudáskészletet, hanem arra is, hogyan kap társadalmi jelentősé­get és jelentést személyes identitásuk, akkor tovább kell lépnünk, és az életvi­lág hármas funkcióját együtt kell látnunk. Ötvözni kell tehát az életvilág három koncepcióját: a Husserlre és Schützre visszamenőt, mely a kulturális tudás- készletet állítja elemzése középpontjába, a Durkheimre visszamenőt, mely a társadalomintegráció szempontjából értelmezi, és a Meadre visszamenőt, melyben a szociálpszichológia adja az értelemzés keretét. Ha a hármat össze­kapcsoljuk - véli Habermas -, akkor előttünk áll az életvilág hármas szerkeze­te és lehetőségünk van ezek funkcionális összekapcsolására. Ennek alapján az életvilág egyrészt mint a kulturális újratermelés, a tudás áthagyományozódásának és megújításának eredete és terméke jelentkezik, másrészt mint a társadalmi integráció, a csoportok identitásának alapja, harmadrészt pedig mint a szocializáció tere, ahol is az egyéni élettörténetek és a közösségi életformák összehangolása zajlik. Ezek zavarai egyrészt értelmi kiüresedésként (Sinnverlust), másrészt anómiaként, az integ­ráció gyöngüléseként, harmadrészt pedig lelkibetegségekként (pszichopatoló­giák) jelentkezhetnek. Megjelenésük, ha különböző erővel is, de az életvilág új­151

Next

/
Thumbnails
Contents