Kalla Zsuzsa (szerk.): Az irodalom ünnepei. Kultusztörténeti tanulmányok - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 9. (Budapest, 2000)
I. Az irodalom ünneplése - Flood, John: A Német-Római Birodalom koszorús költői
A koronázásokat eleinte a császár, vagy nevében egyik megbízottja végezte.8 Itáliában az első, császár által végrehajtott koronázás Zanobi da Stradáé (1315-1364) volt, akit 1355 májusában Pisában IV. Károly részesített e kitüntető kegyben - az eseményről Petrarca és Boccaccio egyaránt visszatetszéssel emlékezett meg. Boccaccio megvetően nyilatkozott a „cseh császárról" és a „pisai babérokról", melyek távolról sem mérhetőek a rómaiakhoz, Petrarca pedig így írt: „Nemrég barbár koszorú került barátunk, a latin múzsa tanítványának és tudósának, Coenobiusnak a fejére; bármily hihetetlen, egy német bíró volt oly vakmerő, hogy ítéletet mondjon tehetségeinkről."9 De ha mégannyira zúgolódtak is, e költőkoronázás sok tekintetben mérföldkő lett: nem lehetett nem tudomást venni róla, és olyan eseménynek bizonyult, mely a császári hatalom dicsfényét hosszú évekre előrevetítette, minthogy a koronázások csaknem egészen 1806-ig, a római szent birodalom megszűnéséig folytatódtak. Az első császár, aki német földön költőt koronázott, III. Frigyes volt: 1442 július 22-én Frankfurt am Mainban ő koronázta költővé Enea Silvio Piccolomi- nit (1405-1464), a későbbi II. Pius pápát. Enea Silvio a császári kancellária alkalmazásában állt, Bécsben és Bécsújhelyen működött. A fiatal, életvidám, humanista műveltségű férfi újfajta világszemléletet sugárzott környezetére. Megkoronázását később Bernardino Pinturicchio (1452 íc.—1513) freskón örökítette meg a sienai székesegyházi könyvtárban: a koronázási palástot viselő császár ünnepélyesen babérkoszorút helyez a költő fejére, aki vörös tógában térdepel előtte.10 A némethoni díszletek között lebonyolított ünnepi esemény szimbolikájával jelentős szerepet játszott a humanista ideálok németországi meghonosításában. Petrarca, meg lévén győződve az itáliai költészet felsőbbrendűségéről, úgy vélte, semmi értelme Itálián kívül babérkoszorúra érdemes költőt keresni, noha készségesen elismerte, hogy a franciák mégiscsak a legkevésbé civilizálatlanok a barbárok között. 1487-ig kizárólag itáliaiakat - szám szerint legalább tizenhetet - koszorúztak költővé, ezért óriási eseménynek számított, amikor egy német poéta nyerte el először ezt a kitüntetést. Az illető Conrad Celtis (1459-1508) német humanista volt, akit 1487 április 18- án Nürnbergben maga III. Frigyes koronázott meg.11 Celtis alább idézett költeménye, melyben babérkoszorút kér III. Frigyestől, segít megértenünk a kor intellektuális légkörét. Tükrözi a német költő ama meggyőződését, hogy a múzsák immár biztos lakhelyre leltek német földön, s egyben a német humanista törekvések iránt érzett nemzeti büszkeségének is ékes bizonyítéka. Caesar magnificis laudibus inclitus Rex regum et dominus, maxime principum! Si quis prisca tuis tempora saeculis Vel conferre velit regna prioribus, Non, te, crede, queunt, vincere gloria. Petrarca mint Poeta laureatus Te vivo redeunt aurea saecula Et pax atque fides canaque sanctitas 14