Kalla Zsuzsa (szerk.): Az irodalom ünnepei. Kultusztörténeti tanulmányok - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 9. (Budapest, 2000)

II. Ünnep és nyelv - Ratzky Rita: „Te, lelkemnek megmaradt fele". Jókai emlékbeszédei Petőfiről

telességei voltak. De akkor óh, ennél lesújtóbb hír nem csaphatott volna le a fejemre. Mártírjaink kínhalála nem volt oly rettenetes hír nekem, mint az, hogy a vértanúkat elfelejtik. Hogy még Petőfit is elfelejtheti az asszony! Az az asszony, akit a költő láng lelke sugárival vett körül! / Hogy az a költő magát halhatatlanná tudta tenni az egész világ előtt - csak az előtt nem, akit imádott."

A tengerszemű hölgy önéletrajzi regény, ebben már nem akarja beépíteni a történelmi figurákat fiktív szereplőkbe, külön, emlékező betétekben szerepelnek a nagy kortársak. Két nevezetes Petőfi-részt emeljünk ki. Először a költő egyik komáromi látogatását. Jókainak nem fontosak a pontos dátumok, ennél a jelenetnél is két év mosódik egybe. Jókai 1845 tavaszán költözött fel Pestre, Várady Antal említett esküvője, amelyen Jókai és Petőfi volt a tanú, és amelynek megvan az anyakönyvi bejegyzése, 1846 júniusában volt. Ezt a két időpontot egybemontírozza Jókai emlékezete. Petőfi ekkor már híres költő volt, de nem szerette a személyének szóló ünnepléseket. Ezt az emlékbeszédben egy mondatot elfoglaló, a neves ember kötelező szerénységéről szóló kijelentést a regényíró így ábrázolja: „Petőfinek már akkor országszerte nagy volt a népszerűsége. Látogatása rendkívüli kitüntetés volt egész városunkra nézve. Ki is jött vasárnap délután a szigetre (akkor ott volt a gőzös kiszállója) a fél város népe. Erzsikéék is ott voltak. A bencések meg a kálvinista és lutheránus pap által minden bevett vallásfelekezet képviselve vala. A városkapitány, két darab zöld libériás hajdúval személyesítő a magisztrátust, s a vármegye részéről ott volt Bagotay Muki (valami tiszteletbeli hivatalt viselt), aki azt állítá, hogy nagyon jó ismerős Petőfivel - a Pilvaxból. Készültek üdvözlő szónoklatokat tartani, s virágcsokrok voltak szép kezek által átnyújtandók az érkezőnek.

Petőfi azonban, amint a gőzhajó hídján át kiszállt a partra, nem törtődött a tisztelgő csoporttal, keresztül törte magát rajta, otthagyva szép asszonyokat bokrétástól, nagy urakat szónoklatostól, s odarohant hozzám, kurta carbonári köpönyegben; nyakamba ugrott, kiverte a kalapot fejemből: 'Marci! Te cudar Marci!' (Sohasem hitt az igazi nevemen), s azzal a félköpönyegével betakarva, vitt magával ragadva a város felé, mintha ő tudná itt legjobban az utat. A város főutcáinak az ablakai virágokkal és szép hölgyekkel voltak Petőfi tiszteletére feldíszítve; amint ő azt észrevette, félrecsapott a mellékutcába, s úgy kerültünk el a mi házunkig, olyan utakon, amiken ember nem került elénk.''15

A regényíró finom iróniával veszi körül a kisváros nagyembernek szóló buzgó készülődését ábrázoló jelenetet, de jut belőle a heves mozgású, minden ceremóniát megvető, azoktól szinte menekülő barátnak is.

A másik kiemelendő jelenet, a máricus 15-e eseményeié, ekkorra már Jókai által számtalanszor megfogalmazódott cikkekben, visszaemlékezésekben és regényekben is. Mi az új ebben a viszonylag késői regényben? Az apró, csak az előzőeket jól ismerő olvasó számára feltűnő részletek, amelyek önmagáról és a híres kortársakról kerülnek elő négy évtized homályából: Hogy Dobsa Lajos Párizsból elhozta ajándékba Petőfinek a francia nép által öszetört királyi trón mennyezetének egy darabját, hogy Jókaival közérthető rövidre fogalmaztatják Irinyi József 12 pontját, hogy Vasvári Pálnak atlétái termete volt, hogy a négy forradalom csináló egy szó nélkül hagyta otthon az „asszonyt", azaz Szendrey Júliát, hogy mind a négyüknél fegyver volt, Jókainál "a híres párbaj elintéző dupla".

Petőfi képe a Jókai-publicisztikában

Jókai Petőfi-képére vonatkozóan a legtöbb kultusztörténeti és műfajpoétikai adalékkal a Petőfi emlékszobránál című Emlékbeszéde szolgál, amelyet a Dunáid