Cséve Anna szerk.: Nemzeti romantika és európai identitás. Tanulmányok a romantikáról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 8. Budapest, 1999)

SZEGEDY-MASZÁK MIHÁLY: Romantika, biedermeier és realizmus

álló lángelmének, Mozart viszont korának előírásai szerint élt művésznek számított. Romantika, biedermeier s realizmus viszonya a művész és a piac kapcsolatának változásával is magyarázható. Közép-Európa nagy részében a Napoleon utáni évtizedekben alakult ki a műkereskedelem és ugyanekkor jöttek létre a közkönyvtárak. Legtöbb helyen ekkortól lehet számolni tömegkultúrával. Alighanem a tizenkilencedik század végétől alakul ki az a vélemény, hogy a biedermeier festő vagy a realista regényíró művészi szempontból kifogásolható engedményt tett a nagyközönség ízlésének. A romantika az egyén alkotó tevékenységét állította előtérbe, a vele szemben megnyilvánuló ellenhatás képviselői viszont azt a látszatot próbálták kelteni, hogy a műnek nincs megkülönböztetett rangja, mely elhatárolná alkotójának vagy befogadójának az életétől. „A realizmust Courbet »a közönségesnek s a modernnek« leírására induló szándékként határozza meg. Champfleury a művésznek a jogát követeli arra, hogy valósághűen ábrázolja a kortárs világot".

35 A romantika lényegénél fogva állítható szembe ezzel az eszménnyel. A romantikus zeneszerző a feszültségnek (disszonanciának) tulajdonított kifejező erőt, a biedermeier viszont újra érvényt próbált szerezni a feloldás hitelességének. A magas és népszerű kultúra közötti távolság áthidalásának igyekezete teszi érthetővé, hogy a biedermeier s a realizmus irodalma s művészete szorosan kötődött az intézményekhez. A korabeli nagyközönség igényeihez alkalmazkodás hosszabb távon hátrányosnak is bizonyult: a Paul Delaroche vagy Horace Vernét képviselte Juste milieu" azt sugalmazza, hogy a romantikus és realista elemek keverése akadémizmust is eredményezhet. Talán Munkácsy sokalakos képeinek huszadik századi leértékelődése is ezzel magyarázható. Annyi bizonyos, hogy a romantika túlélte a vele szemben megnyilvánuló ellenhatást - a szimbolista költők Hölderlinhez s Novalishoz kapcsolódtak, a folytonosság nyilvánvaló Turner és Monet illetve Wagner és a hangnemiség expresszionista megszüntetése között. Bárhogyan is ítéljen az utókor, a jelen távlatából nézve a századközép művészetéből nem annyira a romantikától távolodás, mint inkább a romantika továbbélése látszik időszerűbbnek. Balzacot Jean-Pierre Ri35 P. BOURDIEU, Les règles de l'art: Genèse et structure du champ littéraire, Paris, Seuil, 1992,368.