Cséve Anna szerk.: Nemzeti romantika és európai identitás. Tanulmányok a romantikáról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 8. Budapest, 1999)

LUDGER KÜHNHARDT: 1848-tól 1989-ig: Reflexiók az európai összefüggésekről

azoknál a népeknél jellegzetes, amelyek nem egy államban éltek, tehát elsősorban Kelet- és Dél-Európában, Magyarországon, de Írországban, Norvégiában, a flamandoknál, végül pedig a megosztottan élő olaszoknál és németeknél is. Kik egyáltalán a németek, hangzott el a kérdés: mindenki, aki németül beszél, vagy mindenki, aki a történelmileg németnek számító országokban él? Mi történjen a kisebbségekkel: az idegenekkel Németországban és a németekkel a határokon kívül? Európa borzongva ébredt rá, mennyire aktuálisak lettek ezek a kérdések az egykori Jugoszláviában, a néhai Szovjetunió területein és hirtelen a világ más részem is. Minél pontosabbak az elemzések, annál nyilvánvalóbb lesz az akkori és a mostani próbálkozások meghiúsulásának felismerése, hogy az összes nemzeti problémára klinikailag tiszta, úgymond egyszerű és tökéletes megoldást találjunk. A kulturális nemzetfogalom politizálása a 19. században a nemzeti önrendelkezésre vonatkozó igény motiváló ereje lett. Grillparzer, a bécsi költő gúnyosan írta kora németségének hasonló ambícióiról: „Oh, Uram méltóztassál, / És tedd szabaddá a németeket, / Hogy végre a kiáltásnak, / Vége legyen azután." De ő is nyomatékosan arra figyelmeztetett, hogy az emberiség új útja a humanitástól a nemzetiségen keresztül a bestialitásig vezethet. Az 1832-es Hambacher Fest alkalmával, amikor az Össznémet eszme először talált kifejezésre, és a lengyel szabadságszellemet üdvözölték, egyben követelték az Egyesült Német Köztársaságok és a konföderációs köztársasági Európa megteremtését is. Néhány év elteltével a Paulskirche nagy célt tűzött ki maga elé, túl nagyot, amint kiderült, de „Európa" eszméje ekkor sem valósulhatott meg, ahogy sok forradalom idején sem szerte a kontinensen. A legtöbbeknek nehezére esett pusztán annak a megértése, hogy Európa csak valamennyi nép Európája lehet. így a németek meglepődve tapasztalták, hogy például a csehek nem akarnak tovább egy német államban élni, hiszen végül is ugyanaz a nemzeti szellem és nemzeti érvényesülési vágy jellemezte őket, mint magukat a németeket. A Poroszország és Ausztria közötti feszültségek egyben (sőt talán mindenekelőtt) a nemzeti homogenitás és a multinacionális föderalizmus közötti feszültségek is voltak. A német 1848-as mozgalom, a Paulskirche végül is Berlin és Bécs között őrlődött fel. Több generációs időbe tellett és az európai történelem erős töréseinek tapasztalatai vezettek odáig, hogy Németország és Ausztria az Európai Unióban egyenlő partnerekként egymásra találtak. Németországban - ahogy