Cséve Anna szerk.: Nemzeti romantika és európai identitás. Tanulmányok a romantikáról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 8. Budapest, 1999)
FRIED ISTVÁN: Mítosz, nosztalgia, kulturális emlékezet Kelet-Közép-Európa irodalmában
Hogy egy nyelvjárássá, nyelvi múlttá degradált beszédet állít Krleza az irodalmi nyelvvel, az áruló képét a hősével szemben, szintén a nacionalista grand récit (nagy elbeszélés) elleni szubverziót reprezentálja, azt a deheroizálásnak minősíthető akciósorozatot előlegezi meg, amely a nemzeti előítéletek dekonstruálásában mutatkozik érdekeltnek. A kelet-közép-európai régió irodalom- és történetírásában, természetesen szépirodalmában is erősödnek azok a tendenciák, amelyek a XIX. századi történelmi regények látomását és frazeológiáját immár nem fogadják el érvényes beszédként, és Jauß „önmagunk-mások-általi-megértésé"-nek tézisét kísérlik meg 1848-49 közös történelmére alkalmazni. Hogy ebben előzményekre lehet támaszkodni, ismét egy irodalmi példa igazolja. Boleslaw Prus A bábi?-* című regénye a pozitivista korszak, a lengyel Gründer-Zeit irodalmi krónikája. A műben bukkan föl Ignacy Rzeczki figurája, aki valaha Bem seregében harcolt, emlékeiben nemcsak szürke hétköznapjainak történései tetszenek föl, hanem a magyarországi múlt is. Három könyvet őriz: I. Napóleonról, Kossuthról és Magyarország történetéről. Állandó múltidézése a pozitivista korból kihullni látszó-készülő romantikusra utal, naplójába jegyzi: halála előtt még egyszer szeretné látni Magyarországot. Ez a vágyódás át-átszövi életét anélkül, hogy tartalmasabbá tenné. A szabadságharcban való részvétele visszavonhatatlanul a tűnt időbe vész. Egyik utolsó elszánásának köszönhetően megveszi a vonatjegyet Magyarországra, útja mégis meghiúsul, az utolsó utáni percben visszafordul. Kitörési kísérlete kudarcba fullad, noha nincsen külső akadály. Annál több a belső: nincsen visszatérés a múltba, nem lehet újraéltetni a romantikus ifjúságot, a jelen ellenáll a naiv rekonstrukciós szándéknak. Rzeczki úgy hal meg, hogy nem látja viszont a földet, ahol egykor a lengyel szabadságért is harcolt, nem éli újra azt az időt, amelyben még nem jelentéktelen történések mérték ki napjainak menetét. Anélkül, hogy az író megtagadhatná hősével az egykor voltat, a pozitivista kor szellemében az illúziókkal való leszámolásra inti olvasóit. És vajon nem ez lehetne-e talán az 1848^49-et tanulmányozók legfőbb tanulsága? A dialógus szükségessége a (közös) múlttal, a pluralitás elismeréséé, amelytől régiónk végre elnyert szellemi szabadsága számottévő segítséget kaphat. 24 Bolcslaw PRUS, A bábu, ford. MÉSZÁROS István, Bratislava-Budapest, 1978, 1—II.
